Podujatie


Jelenések könyve • Bozsik Yvette Társulat

Jelenések könyve • Bozsik Yvette Társulat

János látomásainak eredeti görög címe Apokalipszis, fő motívuma, a hét pecsét feltörése - ami rejtve volt, megmutatkozik. Alapgondolata, hogy a történelem eseményei mögött a gonosz erők harca zajlik Isten ellen, a végső idők mennyei harcáról, és azok földi tükröződéséről szól. A görög tragédiákban megírtakhoz hasonlóan súlyos, drámai eseményeket, próféciákat tár elénk. A látnok itt megnevezi magát, a hangvétel prófétai és személyes. A látnok arra kap meghívást, hogy Isten szemszögéből lássa az eseményeket, egy időben létezik a múlt, a jelen és a jövő tapasztalata.  Viac

Aktuálne podujatia



A varázslatos, drámai, szakrális képek Philippe Heritier svájci zeneszerző különleges zenéjével, Berzsenyi Krisztina jelmezeivel, valamint a koreográfus és Vati Tamás látványvilágával, a Bozsik Yvette Társulat és vendégtáncosai előadásában elevenednek meg. Felidézik majd korunk, a XXI. század félelemmel, szenvedésekkel teli világát is. Egy következő fejezete lesz ez a társulat azon, erős metafizikai művek által inspirált táncnyelvi feldolgozásainak, mint amilyen a Bhagavad-Gítából merítő Körforgás volt, vagy korábban a Szent Ferenc belső útját feltáró Az Úr komédiásai, vagy a Johanna a máglyán, az Orfeusz és Euridiké...

 

Előadják: 

Tókos Attila, Hámor József, Fejes Ádám, Zambrzycki Ádám, Vati Tamás, Gombai Szabolcs, Krizsán Dániel, Samantha Kettle, Bujdosó Anna, Hasznos Dóra, Hortobágyi Brigitta, Tóth Rebeka, Bali Boglárka, Vati Luca, Herner Noémi, Novák Milán, Csonka Benedek és Horváth Márk

 

Zene: Jean-Philippe Heritier

Jelmez: Berzsenyi Krisztina

Látvány: Bozsik Yvette és Vati Tamás

Fény: Pető József

Dramaturg: Rideg Zsófia

Koreográfus asszisztens: Samantha  Kettle

 

Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette 

 

Támogatók: 

Kulturális és Innovációs Minisztérium

Magyar Művészeti Akadémia

Nemzeti Táncszínház

Nemzeti Kulturális Alap

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.