Színház, Balett / Tánc

123 program


Bozsik Yvette szólóelőadása Mineko Iwasakinak, az Egy gésa emlékiratai című világhírű könyv és film főhősnőjének, A gésák gésája című önéletrajzi könyve inspirációjára született. Az előadás beavatja a nézőt a Tánc és a Művészet Asszonyai magányos, titkokkal teli, személyes világába, egy idősebb táncosnő memoárjába, aki mindig a lelkével táncolt. Az előadás használja a japán színház szertartásos elemeit, felidézve a Nō és a Kabuki színház világát is.

Bármerre járjak is, a helyet, a kultúrát, az arcokat, a pillanatokat már örökre viszem tovább magammal. Az élmények velem jönnek, épp úgy, ahogy a múltat is magunkkal visszük. Ami ma a jelenem, holnap a múltammá válik. De melyik másodperc az, mely a kettőt elválasztja?

BUDAI TÁNCKLUB GÁLAELŐADÁSOK

Marczibányi Téri Művelődési Központ

A Berczik Sára Budai Táncklub hagyományaihoz híven idén is megrendezi gálaelőadásait. Az előadásokon az elmúlt tanév legsikeresebb koreográfiái szerepelnek. A műsorokban fellépnek a táncklub klasszikus balett, modern tánc és művészi torna tagozatos növendékei.

A Madarak küzdelmében (Lutte of Birds) a madarak szárnyalásának érzete szivárog át a Lutte eredeti koncepcióján, létrehozva ezzel egy új és izgalmas, dinamikus fúziót a Frenáktól jól ismert küzdelem-, és szabadság-tematika között. „Pórázon tartjuk a többieket, amíg kiszolgálnak minket, simogatunk, de abban a pillanatban, hogy kicsit mozdulnak, mennének, visszarántjuk őket.” – így jellemzi Frenák azt az erőszakos, hatalomgyakorló attitűdöt, ami a Lutte-ben jelenik meg, és világunkat évszázadok óta kísérti.

RASZA • Sivasakti Kalánanda Táncszínház sajnos elfogyott
13 Esemény

A „rasza“ egy szanszkrit szó, jelentése „íz“. Az ind színházesztétika ezzel a szóval határozza meg azt az élményt, amely a nézőben keletkezik egy előadás során. Ahogy raszából, úgy előadás típusból is sokféle lehet. A mai klasszikus indiai táncok mind ősi gyökerekkel rendelkeznek, melyek nyomai máig felfedezhetőek a mai előadási stílusokban is.

A Testbe zárt ima táncszínházi produkció az egykori táncművész, Horváth Renátó tragikus hirtelenséggel bekövetkezett bénulásának történetét és az ezzel járó periódusait dolgozza fel.

Csipkerózsika • Magyar Nemzeti Táncegyüttes sajnos elfogyott
13 Esemény

Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán első közös mesedarabja nem csupán forradalmasította a gyermekeknek szóló néptáncelőadásokat, hanem a szó minden értelmében magyarosított egy világszerte ismert Grimm mesét.

Don Quijote ( SZBSZ) sajnos elfogyott
13 Esemény

Don Quijote ( SZBSZ)

Vörösmarty Színház

Táncszínházi produkció 2 részben

Budapest Ballet Grand Prix Döntő sajnos elfogyott
13 Esemény

A hazai táncművész képzésére hivatott Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) nemzetközi balettversenyt szervez a magyar táncszakma népszerűsítése érdekében.

Az arany ember

Miskolci Nemzeti Színház

Transylvania Express • Fitos Dezső Társulat sajnos elfogyott
13 Esemény

A Fitos Dezső Társulat nagy figyelmet fordít arra, hogy rendszeresen jelentkezzen olyan táncszínházi előadásokkal, melyek a folklór hiteles közvetítését, egy-egy történelmi magyar vidék kultúrájának megismertetését tekintik elsődleges céljuknak. A Transylvania Express Erdély táncaiból, muzsikájából válogat. Az előadással szeretnénk azt az üzenetet megfogalmazni, hogy a hagyományos kultúra tovább él mindnyájunkban, akik hiszünk a tradíció életben tartásának értékében, hisz jövőnk a hagyomány!

A válasz/út c. kortárs táncszínházi előadás a modern kor embere előtt álló kihívásokat dolgozza fel, elsősorban az egyszerűségre való törekvést, a feleslegessé váló klisék és berögződések levetkőzésének vágyát állítva a darab középpontjába.

A Budai Táncklub második alkalommal rendezi meg az országos balettversenyt, melyet az intézmény egykori mestere Kemény Melinda (1906. júl. 13. – 1990. máj. 17.) balett táncosnő, táncpedagógus iránti tiszteletből szervez meg, ahol a tehetséges táncosok és a balett szerelmesei gyűlhetnek össze, hogy életre keltsék a klasszikus és modern balett műfaj káprázatos koreográfiáit.

KitchWald a szépséggel és titkokkal teli mágikus erdő, a káosz és a rendbe vezető út, amely egyszerre csábít és riaszt, kelti a megnyugvás és a nyugtalanság érzését.

SOMNAKAJ - Gypsy musical sajnos elfogyott
13 Esemény

SOMNAKAJ - Gypsy musical

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.

Shakespeare egyik legismertebb vígjátékában egymás ellen fordulnak testvérek, fiatalok szerelmesek lesznek egymásba, nevetnek és sírnak, álalakba bújnak, elvesztik majd újra megtalálják egymást, és felbukkan egy szomorú bohóc is, akinek mindenkiről megvan a véleménye.

A Közép-Európa Táncszínház társulata az óvodás és kisiskolás korosztályt célozza meg előadásával, amelyet a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Halász Judit dalai inspiráltak.

KAMASZODÓK sajnos elfogyott
13 Esemény

KAMASZODÓK

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár

Előadásunk a kamaszlét határhelyzeteit, az őket foglalkoztató kérdéseket, bonyolult kapcsolatrendszerüket, a közösséghez, szülőkhöz való viszonyukat állítja középpontba, remélhetőleg segíti a kamaszokat az átmeneti időszakban önmaguk és egymás elfogadását illetően, teljes egészében az őket érintő kérdésekre, érzelmi és testi változásaikra fókuszál.

Kamaszodók • Fitos Dezső Társulat sajnos elfogyott
13 Esemény

Táncszínházi előadásunkban a kamaszokat foglalkoztató témákat vesszük alapul, mint a szerelem, a fiú-lány szerepek, a testi és lelki változások, átmenet a gyermekkorból a felnőtt létbe, leválás a családról, a barátok szerepe, dacolni és ellenszegülni a felnőttek világával, végül pedig megbékélni, elfogadni egymást és önmagunkat.

Bemutató - Partium • Duna Művészegyüttes sajnos elfogyott
13 Esemény

A Partium a mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő csodás, kultúrájában színes és gazdag vidék. A történelem viharai során földrajzi kiterjedése sűrűn változott, így nehéz meghatározni az eredeti Partium pontos területét.

Győri Balett : A Kockásfülű nyúl sajnos elfogyott
13 Esemény

A Kockásfülű nyúl
A születésnap

Törés/vonalak: A japán eredetű szó, a kintsugi a tökéletlenségben rejlő szépséget jelenti meg, amelynek fő ismérvei az asszimmetria, a hiányosság, valamint az egyszerűség dicsérete.

Pinokkió • Székesfehérvári Balett Színház sajnos elfogyott
13 Esemény

Az emberré lett fabáb, Pinokkió kalandos története egy olyan tanmese, amelyet a világon szinte mindenhol ismernek, felnőttek és gyerekek egyaránt.

A FrenÁk Társulat legfrissebb produkciójában egy dinamikus, fiatal csapat áll színpadra, melynek kreatív táncosai színes kulturális hátterük és nyelvi különbségeik energiáiból építkezve új alkotói szemlélettel kapcsolódnak a FrenÁk alkotta koncepcióhoz. Az összművészeti, multimediális alkotásban a két, egymást ellenpontozó, egyben egymást kiegészítő rész korunk ellentmondásaira reflektál.

Az alkotók célja, hogy a néptánc és a komplex színházi nevelési előadások formanyelvének ötvözésével lehetőséget adjanak a középiskolásoknak arra, hogy gondolataikat, érzelmeiket és testüket a felkínált problémakör közös értelmezésen és cselekvésen keresztüli vizsgálatának szentelhessék, fejlesszék aktív értelmi és érzelmi kifejezőkészségüket.

A Méhek meséje című összművészeti előadás egy interaktív utazásra hív! Réteken és erdőkön át, mocsarakon és sivatagokon keresztül vezetik a méhek az előadás apró nézőit. Ezáltal a gyerekek nem csak nézői, hanem résztvevői és alakítói is lehetnek a történetnek, amely a méhek megmentéséről szól. És hogy miért olyan fontosak a méhek? Az előadás e kérdésen keresztül igyekszik megragadni a földi élet összetett, bonyolult rendszerét, amelyben minden élőlénynek helye és feladata van.

Iringó TáncStúdió Téli Gála

Honvéd Kulturális Központ

Nostalg_Y • FrenÁk Társulat

Nemzeti Táncszínház

FrenÁk Nostalg_Y-jának célja nem a konkrét korosztályi emlékezés és a nézőket megríkató múltba révedés, hanem a közönség bevonása egy intellektuális és érzelmi asszociációs játékba, ahol senki nem tudja egyértelműen, hogy kiből mi lesz, de a fantázia segítségével mindenki megalkothatja az elvárásainak megfelelő történetet. Véletlenül ütköző, egymáshoz kapcsolható töredékeken keresztül találhatjuk ki, hogy a különböző generációk közti interakciók milyen emberi relációkat rejtenek: például a két fiatal egyén, akik magukban hordozzák időskori önmagukat, és a két idősebb karakter között, akik magukon viselik fiatal énjük döntéseinek következményeit.

Győri Balett: Kippkopp karácsonya sajnos elfogyott
13 Esemény

Győri Balett: Kippkopp karácsonya

Győri Nemzeti Színház

"Kippkopp a havas erdőben sétált, mikor odaröppent hozzá barátja, a cinke…" kezdődik Marék Veronika meséje egy egészen különleges napról, melyben a kis gesztenyefiú ellátogat a városba, hogy megtudja, miért nőtt fenyőfa egy házban, a szoba közepén. Kalandja során megismerkedik a kis Csillaggal, aki végigkalauzolja őt a díszbe öltözött fenyőfán, s végül megtudja ő is mi is az a Karácsony.

Gödöllő Táncszínház: NÉGY ÉVSZAK

Művészetek Háza Gödöllő

Győri Balett: Kippkopp karácsonya sajnos elfogyott
13 Esemény

Győri Balett: Kippkopp karácsonya

Győri Nemzeti Színház

Kippkopp karácsonya
A TáncTánci baba-táncszínházi program keretében

Dénes klasszikus balett hallgató, társaival együtt kisgyerekként került ebbe a szigorú és különleges világba, alig ismeri az iskola falain túli valóságot. Az utolsó előtti évben váratlanul eltűnik az iskolából Barna, a legjobb barátja. Miközben Dénes megpróbálja kideríteni, mi történt a fiúval, belső utazásra indul, amelyen szembe kell néznie önmagával, jó döntés hozott-e, amikor egész életét a balettra tette fel.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!