Magyar Táncművészeti Egyetem

Magyar Táncművészeti Egyetem

Az iskolarendszerű táncművészképzés Magyarországon alig több mint hatvan évre tekint vissza. Az utóbbi fél évszázad eredményei pedig szinte teljes egészében a Magyar Táncművészeti Főiskolához kapcsolódnak. A balettnövendékek oktatása államilag szervezett módon elsőként a Magyar Királyi Operaházban indult meg 1937-ben. Ezt egészítette ki 1949-ben a Táncművészeti Iskola. A két intézmény egyesítésével jött létre 1950-ben az Állami Balett Intézet, amely 1990 óta viselte, a Magyar Táncművészeti Főiskola nevet, 2017. február 1-től pedig Magyar Táncművészeti Egyetem néven folytatja tevékenységét. A balettművészképzés egyedülálló életkori sajátosságai miatt az intézeten belül általános iskola és gimnázium is létesült. Ma a közoktatás a Főiskola nyolc osztályos Nádasi Ferenc Gimnáziumának keretén belül folyik és már negyedik osztályos tanulókat is oktatunk. A kezdetben középfokú végzettséget adó balettművész oklevelet 1975-ben felsőfokú szakképesítésnek minősítették, majd 1983-ben az intézetet Főiskolává szervezték át. Hosszú évtizedekig a Főiskola központi helyiségei, valamint az általa fenntartott Nádasi Ferenc Gimnázium a VI. kerület, Andrássy út 25. szám alatti, volt Dreschler-palotában működött. Hosszabb-rövidebb ideig tartó szétszórtság után 1976-ban a VII. kerületi Kazinczy utcában új balett-termek épültek. 1987-ben emelet-ráépítéssel további három terem csatlakozott a meglévő öthöz. 2001-ben vehette birtokba a Táncművészeti Főiskola a XIV. kerület, Columbus utca 87-89. szám alatti oktatási-igazgatási épületet, majd a következő évben a 12 vadonatúj balett-termet. 2004 őszétől a Főiskola Diákotthona is a "campus"-ra költözött. Az Állami Balett Intézet első, alapító igazgatója Lőrinc György volt. Őt 1961-ben Hidas Hedvig, majd 1972-ben Kún Zsuzsa követte. 1979-től 1991-ig Dózsa Imre irányította a Főiskolát, 1983-tól főigazgatóként. Palovecz János egy tanévre szóló megbízása után 1992-1998 között Gál Jenő vezette az intézményt. 1998 óta a főigazgató ismét Dózsa Imre volt. Őt 2006-2008 között a tragikusan fiatalon elhunyt ifj. Nagy Zoltán követte. Az intézmény vezetését 2009 májusától 2010. november 7-i váratlan haláláig Dr. Jakabné Dr. Zórándi Mária néhai rektor asszony látta el. A halálát követő nehéz időszakban a Magyar Táncművészeti Főiskolát Szakály György megbízott rektorként irányította, 2011. július 1-jétől pedig a Magyar Köztársaság miniszterelnöke rektorrá nevezte ki.

Tovább 1145 Budapest, Columbus utca 87.

Részletes információ


Az iskolarendszerű táncművészképzés Magyarországon alig több mint hatvan évre tekint vissza. Az utóbbi fél évszázad eredményei pedig szinte teljes egészében a Magyar Táncművészeti Főiskolához kapcsolódnak. A balettnövendékek oktatása államilag szervezett módon elsőként a Magyar Királyi Operaházban indult meg 1937-ben. Ezt egészítette ki 1949-ben a Táncművészeti Iskola. A két intézmény egyesítésével jött létre 1950-ben az Állami Balett Intézet, amely 1990 óta viselte, a Magyar Táncművészeti Főiskola nevet, 2017. február 1-től pedig Magyar Táncművészeti Egyetem néven folytatja tevékenységét.

A balettművészképzés egyedülálló életkori sajátosságai miatt az intézeten belül általános iskola és gimnázium is létesült. Ma a közoktatás a Főiskola nyolc osztályos Nádasi Ferenc Gimnáziumának keretén belül folyik és már negyedik osztályos tanulókat is oktatunk. A kezdetben középfokú végzettséget adó balettművész oklevelet 1975-ben felsőfokú szakképesítésnek minősítették, majd 1983-ben az intézetet Főiskolává szervezték át.

Hosszú évtizedekig a Főiskola központi helyiségei, valamint az általa fenntartott Nádasi Ferenc Gimnázium a VI. kerület, Andrássy út 25. szám alatti, volt Dreschler-palotában működött. Hosszabb-rövidebb ideig tartó szétszórtság után 1976-ban a VII. kerületi Kazinczy utcában új balett-termek épültek. 1987-ben emelet-ráépítéssel további három terem csatlakozott a meglévő öthöz. 2001-ben vehette birtokba a Táncművészeti Főiskola a XIV. kerület, Columbus utca 87-89. szám alatti oktatási-igazgatási épületet, majd a következő évben a 12 vadonatúj balett-termet. 2004 őszétől a Főiskola Diákotthona is a "campus"-ra költözött.

Az Állami Balett Intézet első, alapító igazgatója Lőrinc György volt. Őt 1961-ben Hidas Hedvig, majd 1972-ben Kún Zsuzsa követte. 1979-től 1991-ig Dózsa Imre irányította a Főiskolát, 1983-tól főigazgatóként. Palovecz János egy tanévre szóló megbízása után 1992-1998 között Gál Jenő vezette az intézményt. 1998 óta a főigazgató ismét Dózsa Imre volt. Őt 2006-2008 között a tragikusan fiatalon elhunyt ifj. Nagy Zoltán követte. Az intézmény vezetését 2009 májusától 2010. november 7-i váratlan haláláig Dr. Jakabné Dr. Zórándi Mária néhai rektor asszony látta el. A halálát követő nehéz időszakban a Magyar Táncművészeti Főiskolát Szakály György megbízott rektorként irányította, 2011. július 1-jétől pedig a Magyar Köztársaság miniszterelnöke rektorrá nevezte ki.

Képek


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!