Teater, Show /Stand up

53 Programmer


LÁNYOK, FIÚK Køb Billetter
13 Event

LÁNYOK, FIÚK

Zsámbéki Nyári Színház

Vannak történetek, amiket mindenképpen el kell mondani. Vannak történetek, amikről lehetetlen beszélni. Ezek néha ugyanazok a történetek.

Egy életünk: Nagy Ervin és Borbély Alexandra Køb Billetter
13 Event

Egy életünk: Nagy Ervin és Borbély Alexandra

Városmajori Szabadtéri Színpad

Az EGY ÉLETEM sorozatban ismert művészek mesélnek életükről, a sorsfordító pillanatokról és azokról a történetekről, amelyek igazán meghatározták őket.
Egy különleges, rendhagyó előadással folytatódik a sorozat. Ezúttal nem egy ember áll ki a színpadra, hogy elmesélje az életét, hanem egy házaspár. Nem is akármilyen pár.

Szabó Magda: Abigél. Køb Billetter
13 Event

Szabó Magda: Abigél.

MOM Kulturális Központ

FŐBB SZEREPEKBEN: Kuncz Feri: Sándor Péter, Horn Mici: Varga Izabella, Kőnig: Hujber Ferenc, Vitay Tábornok: Szőke Zoltán, Vitay Georgina: Pásztor Virág.

Madagaszkár - Magyar Színház Køb Billetter
13 Event

Madagaszkár - Magyar Színház

Kálmán Imre Szabadtéri Színpad

RISZÁLOM ÚGYIS-ÚGYIS!

Magyar változat: Olt Tamás – Váradi R. Szabolcs

S.Ö.R.Ö.M - Shakespeare Összes Röviden Mindenkinek Køb Billetter
13 Event

Ha valakinek nem lenne elég ideje a shakespeare-i életmű átolvasására, netán a mester olyan darabjára is kíváncsi, amelyet talán az ő társulata játszott először és utoljára, annak itt az elszalaszthatatlan alkalom: nézze meg társulatunk három ifjú színészének fergeteges előadását, amely még a tragédiát is harsány kacagássá változtatja. A Kálloy Molnár Péter fordítását felhasználó előadás érettségire készülőknek kiemelten ajánlott! (Kac-kac!)

És az Oscart kapja... Køb Billetter
13 Event

És az Oscart kapja...

Benczúr Ház Kulturális Központ

Nyári szabadtéri előadás, a Benczúr Ház Rendezvényközpont kerti színpadán!

Lábujjhegyen • Megyeri Léna - Bősze Ádám Køb Billetter
13 Event

A Lábujjhegyen új évadában ismétjátékra hívja egymást (és a közönséget) a két előadó, Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész: minden előadáson egy-egy hívószót vagy témát körbejárva idézik meg a tánc- és zenetörténet legendás alakjait, megkerülhetetlen mesterműveit és lebilincselő történeteit.

Örök típusok - operett stand-up Køb Billetter
13 Event

ÖRÖK TÍPUSOK 
operett stand-up
esőhelyszín: a Városháza díszterme (Városház tér 3.)

KALAMAZOO Køb Billetter
13 Event

KALAMAZOO

Zsámbéki Nyári Színház

Mit akarnak ezek még? – kérdeztük húszévesen, ha az idősebbek szerelméről esett szó. Pedig az ember sohasem túl öreg ahhoz, hogy fiatal legyen! A remek humorú írópáros fordulatos komédiája megmutatja, milyen a romantika az élet második felvonásában.

Gálffi László - A Darvas Køb Billetter
13 Event

Gálffi László - A Darvas

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.

A 100 éve született Darvas Iván Lábjegyzetek c. önéletrajzi könyvéből összeállította és elmondja: Gálffi László. 

Útitársam Shirley MacLaine Køb Billetter
13 Event

Shirley MacLaine regénye alapján
Színpadra alkalmazta: Schell Judit

Schell Judit zenés önálló estje

Hullámzó Balaton tetején - Páratlan Párok különkiadás Køb Billetter
13 Event

Bősze Ádám és László Ferenc előadássorozata

ARC-más, titkok a kulisszán innen és túl - Kovács István Køb Billetter
13 Event

2025. június 6. 18.00 – ARC-más beszélgetés KOVÁCS ISTVÁNnal,

Køb Billetter
13 Event

"Legyen általad több a világ..."

Veszprémi Petőfi Színház

PetőfIfiAkadémia

gálaest

Lélekfitnesz Køb Billetter
13 Event

Lélekfitnesz

Szolnoki Szigligeti Színház

Koncertelőadás Lackfi János verseire, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása.

Mondjad, Atikám! Køb Billetter
13 Event

Mondjad, Atikám!

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.

Mondjad, Atikám! – Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estje

Azt meséld el, Pista! Udsolgt
13 Event

Azt meséld el, Pista!

Örkény István Színház

Ezen az estén az író a színész testét ölti magára.

Udsolgt
13 Event

koncert-színház

Szerző: Keller János

Bősze Ádám:Tündértánc Køb Billetter
13 Event

Bősze Ádám:Tündértánc

Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár

zenetörténeti előadás

SZINDRA GÁLA Køb Billetter
13 Event

SZINDRA GÁLA

Marczibányi Téri Művelődési Központ

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT IS!

SZÁJON LŐTT TIGRIS Køb Billetter
13 Event

SZÁJON LŐTT TIGRIS

Zsámbéki Nyári Színház

Olt Tamás Rejtő Jenős, sanzonos, kalandos, légiós, fordulatos, tizennégy karátos estje, zenékkel és minden bizonnyal!

ARC-más, titkok a kulisszán innen és túl - Kerekes József Køb Billetter
13 Event

2025. július 4., péntek 18.00
Gödöllői Királyi Kastély

HOLNAP PREMIER! – SZÉPLÁBI BORI ESTJE Køb Billetter
13 Event

HOLNAP PREMIER! – SZÉPLÁBI BORI ESTJE

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Bori ismét kilép a közösségi média kényelméből, és elhozza azt a szókimondó, vitriolos humort, amit már megszokhattunk tőle. A rá jellemző dalparódiák, sztorik és nyelvi lelemények a szemünk előtt születnek meg (vagy épp esnek szét), hogy a végére egy igazán szórakoztató egésszé álljanak össze.

CSEH TAMÁS - FÜST A SZEMÉBEN Køb Billetter
13 Event

CSEH TAMÁS - FÜST A SZEMÉBEN

Zsámbéki Nyári Színház

10 új dallal és történettel

ZENÉS VERSIMPRO - SZABÓ T. ANNÁVAL ÉS LACKFI JÁNOSSAL Køb Billetter
13 Event

Fontos-e, mit gondol a költő? Vagy fontosabb, hogy mit játszik? Ez a két alkotó szeret belefeledkezni a szavak zenéjébe, örvénylésébe, szédítő áradatába! Most a közönségnek is alkalma lesz szabadon szörfölni a lírai szövegek hullámain!

Bősze Ádám: Tündértánc Køb Billetter
13 Event

Bősze Ádám: Tündértánc

KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár

Bősze Ádám zenetörténész előadása.

HÁY JÁNOS: PASSIÓ Køb Billetter
13 Event

HÁY JÁNOS: PASSIÓ

Zsámbéki Nyári Színház

Háy János saját, rendhagyó írói világába helyezte Jézus történetét, amelyet a Színház-, és Filmművészeti egyetem ötödéves hallgatói vittek színpadra bábok, valamint zenészkollégáik közreműködésével.

Wunderlich József és Bach Kata - Fa leszek, ha Køb Billetter
13 Event

Wunderlich József és Bach Kata - Fa leszek, ha

Kálmán Imre Művelődési Központ

Wunderlich József és Bach Kata
'Fa leszek, ha'
megzenésített klasszikus és kortárs versek

Egy életem: Thuróczy Szabolcs Køb Billetter
13 Event

Egy életem: Thuróczy Szabolcs

KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

A tirpák Robert De Niro – színész barátai csak így hívják. És a jó poénoknak mindig van alapja.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.