Teater, Drama

65 Programmer


Bűn és bűnhődés Køb Billetter
13 Event

Bűn és bűnhődés

Örkény István Színház

„Rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak megváltozni. Mindig hagyni fogják, hogy az okosabb és erőszakosabb ember uralkodjon rajtuk. Aki mindent mer, annak lesz igaza! Aki felrúgja a szabályokat, az hozza majd a törvényeket, és aki a legtöbbet meri, annak az igaza lesz a legerősebb. És ráébredtem, hogy a hatalom mindig annak a kezébe kerül, aki hajlandó megragadni. Hogy csak merni kell. Ennyi az egész. És akkor elhatároztam, hogy én merni fogok.”

A méhek istene Køb Billetter
13 Event

A méhek istene

Kolibri Pince

Történetünk középpontjában egy háromfős család áll: apa, anya és fiuk összetett, szövevényes lélektani viszonya. A készülő előadás célközönsége alapvetően a 13-18 éves korosztály, de rajtuk keresztül közvetve megszólítjuk a tizenéveseket tanító pedagógusok és a szülők generációját is.

A király beszéde Køb Billetter
13 Event

A király beszéde

Pécsi Nemzeti Színház

A félelem megeszi a lelket / R. W. Fassbinder / a Kultúrbrigád előadása Køb Billetter
13 Event

A német színház és film megújítója, Rainer Werner Fassbinder műve egy idősödő takarítónő és egy bevándorló szerelmén keresztül az emberi kiszolgáltatottság történetét meséli el szívszorító egyszerűséggel és tisztasággal.

Sztorik a konyhából - Lakásszínház Køb Billetter
13 Event

A De la Motte-Beer-palotában ezúttal egy izgalmas gasztro-irodalmi előadás kel életre, amelynek alapját Dragomán György zseniális novelláival a fókuszban a kortárs magyar irodalom legjavából válogatott írások alkotják.

A vád tanúja Køb Billetter
13 Event

A vád tanúja

Játékszín

Vajon ártatlan vagy bűnös Leonard Vole, a jóképű fiatalember, akit egy idős hölgy meggyilkolásával vádolnak?

Horváth János Antal: Becsapódás Udsolgt
13 Event

Horváth János Antal: Becsapódás

Lengyel Tamás Produkció

A Loupe Színházi Társulás előadása
A színészek improvizációi alapján írta: Horváth János Antal 

Álom luxuskivitelben Køb Billetter
13 Event

Álom luxuskivitelben

Radnóti Miklós Színház

A fülledt-züllött New Yorkban a szerencséjét és önmagát kereső naivan bájos, dörzsölt és varázslatos lány, aki maga a féktelen szabadság, aki nem tartozik senkihez, egy nap talán megtalálja azt, akihez tartozhat. Addig pedig issza a koktélokat és tördeli a férfiszíveket..

Liliom Køb Billetter
13 Event

Liliom

Örkény István Színház

(...) A célom az volt, hogy egy pesti kültelki históriát vigyek a színpadra olyan primitíven, olyan naivul, ahogy az ilyen meséket öreg asszonyok a külső Józsefvárosban mesélni szokták. Ami szimbolisztikus alak, túlvilági személy itt előfordul, a mögé nem akartam több jelentőséget rejteni, mint amennyit egy szegény csibész ad neki, mikor gondol rá.

Minden jó, ha vége...! Køb Billetter
13 Event

Minden jó, ha vége...!

Fészek Művészklub

Egy háborús korszakban, nyomasztó zsarnokság alatt, fiatalok keresik a boldogulás útját. A szenvedélyes szerelmi történet meggyőz bennünket arról, hogy ahol háború és zsarnokság van, ott a legtisztább emberi érzések is kudarcra vannak ítélve.

Cordelia O'Neill: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá Køb Billetter
13 Event

Különbözőbbek talán nem is lehetnének, Alex és Rupert között mégis minden magától értetődően alakul - ami a lényeget illeti. De mi történik akkor, ha pont ott kap sebet egy kapcsolat, ami az egyik leglényegibb? Hogyan lehet feldolgozni egy újszülött gyermek elvesztését?

Hallgatni akartam Køb Billetter
13 Event

Hallgatni akartam

Vígszínház

A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai, 2013-ig azonban az író hagyatékában, kiadatlanul kallódott.

Száll a kakukk fészkére Køb Billetter
13 Event

Száll a kakukk fészkére

József Attila Színház

A Száll a kakukk fészkére a bele nem törődés, a bolondos anarchia bibliája, melynek köszönhetően Ken Kesey regényíró a beat-nemzedék és a fékezhetetlen szabadságvágy szimbolikus alakjává is vált.

Becsapódás Køb Billetter
13 Event

Becsapódás

Babits Mihály Kulturális Központ

Egerek és emberek Køb Billetter
13 Event

Egerek és emberek

Budaörsi Latinovits Színház

A főhősök ketten vannak, mint Ábel és Káintól Stan és Panig oly sokan ebben a kétarcú világban: a kicsi és a nagy, a villámagyú és a lomhaértelmű, a tevékeny és a méla – no meg a túlélő és az áldozat: bár persze a túlélő is áldozat, legfeljebb ő később értesül róla...

Bonci Køb Billetter
13 Event

Bonci

KuglerArt Szalon

Katharina Blum elvesztett tisztessége Køb Billetter
13 Event

Katharina Blum elvesztett tisztessége

Budaörsi Latinovits Színház

Katharina Blum, akinek az elveszett tisztességét hajkurásszuk ebben a bizarr történetben, maga a megtestesült sikersztori az 1970-es évek Nyugat-Európájában, ezen belül is Nyugat-Németországban, a gazdasági csoda beteljesült ígéreteinek földjén, a 68-as diáklázadások mainstreamizálódásának, bár ilyen szó nincs, hazájában, illetve az utóbbi kettőre adott dialektikus válasz, a fegyveres terrorizmus terepén.

Hamlet hazatér Køb Billetter
13 Event

Hamlet hazatér

Weöres Sándor Színház

Színházi nevelési előadás Shakespeare Hamlet és Kiss Csaba Hazatérés Dániába című drámája nyomán.

Csillagbölcső Udsolgt
13 Event

Csillagbölcső

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Kitano Takesi – Németh Ervin: Csillagbölcső
színpadi játék Kitano Takesi novelláinak motívumaiból

Martin McDonagh: Hóhérok Udsolgt
13 Event

Martin McDonagh: Hóhérok

Jászai Mari Színház - Népház

MARTIN MCDONAGH
HÓHÉROK
fekete komédia
Fordította: Morcsányi Géza

Jelenetek a bábuk életéből Udsolgt
13 Event

Jelenetek a bábuk életéből

Örkény István Színház

Az előadás a Dollár Papa Gyermekeitől megszokott intim és közvetlen formában vizsgálja a hétköznapoktól megcsömörlött viszonyokat. A cél, hogy a próbák során megértsük és megszeressük ezeket a karaktereket, hogy aztán legalább egy-egy rövid pillanat erejéig a nézők is szerethetőnek lássák őket.

Dennis Kelly: Árvák Køb Billetter
13 Event

Dennis Kelly: Árvák

Lengyel Tamás Produkció

Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszülő félelemről és bizonytalanságról, vagyis arról, ami a legjobban meghatározza a mindennapjainkat.

Nero Udsolgt
13 Event

Nero

Stúdió K Színház

A tehetség hatalmas érték, amit fel kell ismerni és kaput kell nyitni előtte. Mert a tehetség egy komplex tulajdonságcsoport. Része az a fajta attitűd, ami miatt nyitottan és érzékenyen lehet viszonyulni helyzetekhez, és ami talán az egyik legfontosabb: része a különleges idegrendszer is.

A lepkegyűjtő Køb Billetter
13 Event

A lepkegyűjtő

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Rettenetes szülők Udsolgt
13 Event

Rettenetes szülők

Thália Színház

Az ötszereplős, végletekig feszített színmű felér egy mesterkurzussal, ha érzelmi zsarolást, házassági titkolózást és szerelmen belüli hidegháborús taktikát tanulnánk. Persze az ilyen családi összecsapások tőlünk sem idegenek - de Kelemen József rendezésében megnézhetjük, hogyan csinálják ezt világszínvonalon a franciák.

Sétáló színház Rómeóval és Júliával Køb Billetter
13 Event

Sétáló színház Rómeóval és Júliával a Gödöllői Királyi Kastélyban
2024. május 12., 18.00., május 17.,18.00. és június 08., 18.00.

Kárpáti Pál: Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak Køb Billetter
13 Event

TÁRSAS MONODRÁMA
16 éven felüliek számára ajánljuk.

S.Ö.R Køb Billetter
13 Event

S.Ö.R

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár

Shakespeare összes művei 2 óra alatt! Rekordkísérlet több, mint 2 évtizede töretlen sikertelenséggel! Az előadás nem csak nyomokban tartalmaz kötelező tananyagot. Színház az egész, és színész benne minden.

Dollár Papa Gyermekei - Kiss-Végh Emőke: Egy rosszaságról Køb Billetter
13 Event

" .. reggel izzadva ébredünk és felsikoltunk hogy nincs ott a foga íve a nyakunkon
csak egy hajszál a torkunkon
és amikor már azt érezzük nincs tovább nem lehet tovább .. "

Andromakhé Køb Billetter
13 Event

Andromakhé

Örkény István Színház

Oresztész szereti Hermionét, aki szereti Pürrhoszt, aki szereti Andromakhét, aki szereti Hektórt, aki halott...

Margarída asszony Køb Billetter
13 Event

Margarída asszony

Karinthy Színház

Élettan egy felvonásban

Stúdióelőadás

Háy János: A lány, aki hozott lélekből dolgozott - Szkéné/Nézőművészeti Kft./Ördögkatlan Køb Billetter
13 Event

Egy nő története. Egy nő lányának a története. Egy nő anyjának a története. Egy nő apjának a története. Egy kapcsolat története. Egy másik kapcsolat története. Ha mindkét oldalról elveszünk mindent, akkor marad az X. Háy János az illúziókat veszi el, és amit cserébe ad, az az igazság. Hogy ez tetszik-e, avagy sem: az = X

Equus Køb Billetter
13 Event

Equus

József Attila Színház

Egy pszichiáter és egy, a világot megérteni akaró kamasz csodálatos története: a pszichiáter az objektív tapasztalatban, a fiú a lovak animális, zsigeri érzéseiben akarja látni a jövőt.

Candide Køb Billetter
13 Event

Candide

Weöres Sándor Színház

Voltaire 1759-es kalandregénye egyben filozófiai gúnyirat, a szerző éles kritikája a leibnizi optimizmus felhőtlen valóságszemléletéről. Ugyanakkor felnövéstörténet is: egy fiú a szerelmet kergetve verekszi át magát a világon, és eközben elveszíti ártatlan önfeledtségét.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.