Theatre

2076 program


Utánképzés ittas vezetőknek Sold out
13 Event

Utánképzés ittas vezetőknek

Weöres Sándor Színház

Ez az előadás a szembenézésről szól – és arról a furcsa humorral átitatott fájdalomról, amit úgy hívunk: Élet.

Írta: Háy János

UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK
keserű komédia

105 perc, szünet nélkül

Senki se mer egyedül élni

Új Alkotóműhely Egyesület

Senki se mer egyedül élni
esendő tervek 1 felvonásban, 90 perc

A világ és a vége

MKUK - Udvari Kamaraszínház

Adott egy világ, amelybe beletartoztunk, minden rezdülésünkkel, idegszálunkkal kötődtünk hozzá, biztos igazodási pont volt, és egyszer csak eltűnik a föld a talpunk alól. Hogyan lehet tovább élni?

Murányi Tünde, Kálid Artúr, Stubnya Béla és Horváth Károly a legkönnyesebb komédiában.
FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy italra, hogy találkozhassanak Önökkel. Ez a Fém Színház.

Csacsatánc

Kugler Art

Ki tud-e lépni az ember súlyos gyerekkori traumáinak árnyékából vagy egész életében küzdenie kell a magával hurcolt démonaival? Vajon javíthatóak-e a hibás életvezetési sémák? Elégségesek-e a színpadon elért bravúros sikerek ahhoz, hogy valaki átléphesse a saját árnyékát? Az előadás hőse ilyesmiken vívódik, miközben operettslágerekkel és klasszikus versekkel készül terápiás színházának előadásaira. Megtörtént események alapján.

K - MINT KONTROLL

Stúdió K Színház

K – MINT KONTROLL
traumaköltészet



Kaland

József Attila Színház

Márai katartikus drámája szenvedélyes szerelmi és karriertörténet, mely egyben élethazugságokkal kikövezett boldogságkeresések sora.

Ismeri a Tejutat?

Magyar Színház

Karl Wittlinger Ismeri a Tejutat? című drámája a hazatérésről szól. Arról a hazatérésről, amelyre mindannyian vágyunk: vissza az utolsó boldog, békés állapotba. Főszereplője is ezt keresi, ezen az úton követjük végig, de ahhoz, hogy megtalálja, el kell veszítenie mindent.

Széllel szembe-Jordán Tamás stand up estje Sold out
13 Event


Jordán Tamás rendkívül szellemes stand up comedy-vel rukkolt elő. Történeteket mesél, köztük sok színházit, úgy, hogy a beszédfolyamba verseket sző. De úgy mondja a költeményeket, annyira természetes hangon, mintha csak diskurálna, folytatná a sztorizást. Vicc, adoma, groteszkbe hajló história és Karinthy, Kosztolányi, Radnóti, József Attila, Ady, Babits egybeolvad. Döbbenetes tömör bölcsesség jól érzi magát a bő lére eresztett sztorizás közben. Könnyed történetek túlmutatnak önmagukon. Fantasztikusan széles hangulati és érzelmi skálán játszik.

„Ezt a házat kisöpörjük, a port letörölgetjük, az elefántot megfürdetjük, a kacsát megfésülgetjük, a fiókot kihúzzuk, az autót beindítjuk, a motort pöfögtetjük, az ablakokat kitárjuk, a sátrat felállítjuk, kibújunk, bebújunk, felmászunk, lemászunk, repülünk, úszunk, duzzogunk és nevetünk. Hogyan játszunk, ha egyedül vagyunk, és ha érkezik valaki más is?”


Hab a tortán! - MATRICÁS LACI ÉS A NAGY ZENEBONA

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Bemutató 3+
Pagony - Füge Produkció
Az előadás után a Kávézóban gyerek - és pénztárcabarát ebéddel várunk!

SÜSÜ a sárkány kalandjai - zenés mesejáték

Rábaközi Művelődési Központ

zenés mesejáték
Nagyszínházi önmagában forgó díszlettel, szemkápráztató jelmezekkel, 2 méteres Süsüvel, eredeti újrahangszerelt zenével.

A Hadart Színház előadása 5-12 éveseknek

Játsszunk? - Játsszunk! …és elkezdünk játszani. A zenészek a hangokkal, dallamokkal, a pantomimes a mozdulataival, gesztusaival, képeivel. Mi, hatan magunkkal visszük a néző gyereksereget különféle képzeletbeli csodavilágokba: ez alkalommal egy varázscirkuszba.
Elővarázsoljuk a cirkuszvilág felejthetetlen figuráit: bűvészt, illuzionistát, bohócot, állatidomárt, kötéltáncost, cirkuszi lovakat, félelmetes tigrist...

Ajánlott 10 éves kortól

Sleeping Beauty - Hungarian National Dance Ensemble Sold out
13 Event

The first joint fairy tale of Zsuzsa Zs. Vincze and Zoltán Zsuráfszky not only revolutionised folk dance performances for children but also presented Grimm's worldwide known fairy tale in Hungarian folklore style.

Szamár a torony tetején

Stúdió K Színház

Kálmán Imre - Meskó Zsolt: Te rongyos élet... Sold out
13 Event

avagy az „Én Kálmán Imrém!” OPERETT két felvonásban! Országos bemutató II.

Varázslatos színházi előadás, ÚJ MAGYAR OPERETT született ismét, ezúttal az „Operettkirályra” KÁLMÁN IMRÉRE emlékezve.

Fém7MoziSzínház

FÉM Arts & Café

7 éves a FÉM. 7 alkalommal kultikus (egykori) előadásunkat vetítjük vasárnaponként a FéMoziban. Köszönjük, ha támogatják a FÉM működését.

Búcsú

Szentesi Művelődési Központ

Kék róka

Vörösmarty Színház

Színmű

Szerző: Herczeg Ferenc

Sean Grennan: MOST AKKOR

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

A MOST AKKOR egy szívhez szóló romantikus vígjáték döntéseink következményeiről, áráról és azokról az emberekről, akik velünk együtt döntenek.

The Imaginary Invalid

Pesti Színház - a Vígszínház kamaraszínháza

Argan a wealthy Parisian cares only about his imaginary diseases. This mania makes him selfish and tyrant. He believes only in medicine, pills, treatments – and in his young wife. Everybody who doubts or disagrees becomes an enemy in Argan’s eyes. That’s why he chooses a doctor for his daughter, Angelique, as well. But Angelique’s heart is already engaged…

Nemzetközi szinten ez az egyik legnépszerűbb kiesős-versengős formátum, amely Magyarországon csak a Grund Színház repertoárjában szerepel – több mint 10 éve.

A kék kék tenger

Pinceszínház

Főhősünk nem tud elmenni a szerelmével a rácsok nélküli börtönből, az életéből egy másik életbe.

Paradicsomjáték

VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Az év legfénytelenebb napjait kezdjük ekkor élni. Bizony jó, ha ilyenkor megszabadulunk rosszaságainktól.

Nosztalgia bérlet:Fűzfa sétány Sold out
13 Event

Nosztalgia bérlet:Fűzfa sétány

ÓKK- Békásmegyeri Közösségi Ház

Vígjáték két részben a Körúti Színház előadásában.

A betörő

Békéscsabai Jókai Színház

Barcs Endre-Straub Dezső : A betörő
Zenés - romantikus krimi - vígjáték



A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK

Írták: Arne Sultan – Earl Barett – Ray Cooney
Fordította: Beleznay Endre

TURAY 25- Születésnapi GÁLA Sold out
13 Event

25 éve annak, hogy megalakult a Turay Ida Színház, s ezzel egy különleges, bensőséges hangulatú színházi otthont teremtett a magyar kulturális életben.

Csak egy kis terápia

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár

Osgyáni Mihály: Csak egy kis terápia
vígjáték 2 részben az Art Színtér előadásában

Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem izgalmas, különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadások vetített képekkel, dokumentumokkal és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész inspiratív és sokszínű zenei kíséretével segíti az irodalmi szövegek elmélyült befogadását

Ki volt Török Sophie?

Babits Mihály felesége.

Tristan Petitgirard: Válásguru

Klebelsberg Kultúrkúria

A Rózsavölgyi Szalon előadása

HAJMERESZTŐ

Pinceszínház

Mi a közös egy régiségkereskedőben, egy képviselő feleségében és két fodrászban? Legyenek szemtanúi egy gyilkossági nyomozásnak és az est végére mindenre fény derül, amennyiben aktív részvevői lesznek a bűnügy megoldásának.

A gyertyák csonkig égnek

József Attila Színház

Egy átbeszélgetett éjszaka története világrendek széthullásáról, barátságról, hűségről és árulásról.

LEP - Országjáró Mátyás király Sold out
13 Event

Szőke István Atilla
ORSZÁGJÁRÓ MÁTYÁS KIRÁLY
zenés históriás játék kicsiknek és nagyoknak
ősbemutató

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.