Színház

2073 program


Kisvakond a turista – gyerekműsor/családi program

Dörmögő Dömötör Színház -Veszprém - Eötvös Károly Megyei Könyvtár

Az előadás a GRUND15 születésnapi fesztivál része.

25/26 Bűntény a Kecskeszigeten nyilvános próba

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Nyerjenek bepillantást a próbafolyamatokba!

Életigenlő - a feledhetetlen Radnóti

Tudomány és Technika Háza (TTH)

Radnóti Miklós zsenialitásának állítanak emléket Feczesin Kristóf és Bodoky Márk, a Miskolci Nemzeti Színház fiatal színművészei az „Életigenlő” című előadásukban. Naplójegyzetek, versek, csontig hatoló pillanatok, melyeket sosem fognak feledni - most a Tudomány és Technika Házában november 13-án 19.00-tól.

Haragtól a megbocsátásig - Dr.Tapolyai Emőke -klinikai és pasztorálpszichológus, felsővezetői coach előadása





Budapesti BEMUTATÓ
színházterem
színház
időtartam: 95 perc
ajánlott korosztály: 18+

Janikovszky Éva eddig színpadon soha be nem mutatott könyvei alapján, először színpadon: a születéstől a kiskamaszkorig az élet minden nyűge.

Caveman

6SZÍN

Igazi stand-up-comedy színházi fűszerezéssel – Kálloy Molnár Péter módra.

Ki lakik az asztal alatt?

Vaskakas Bábszínház

Asztal alá beköltözni, ott házikót építeni, oda vendégeket hívni, finomságot sütni-főzni, asztal alatti barlangban a kincseket megtalálni a kicsik kiváltsága.

monodráma, felolvasószínház

Macbeth

Magyar Állami Operaház

Giuseppe Verdi
MACBETH
Opera négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Elefántos dal

Pinceszínház

Nicolas Billon kanadai drámaíró lélektani krimijét a világ számos országában műsorra tűztek. Magyarországon a Pinceszínházban látható először.

Régimódi történet

József Attila Színház

Szabó Magda szellemes, szenvedélyes, önazonos. A „Régimódi” önéletrajzi ihletésű, felemelő történet a századforduló Magyarországáról. A magyar irodalom egyik legizgalmasabb családregénye, a huszonegyedik században is érvényes drámaként.

Szalon Impro

Vígszínház

Beszélgetős és improvizációs est egy vígszínházi előadás témájához kapcsolódóan, ahol a színészek mellett egy szakértő is érkezik mindig a műsorba.

Mikve

József Attila Színház

Az asszonyok mikvében való megmerítkezése a zsidó vallás törvényei szerint elsőrendű parancsolat. Rituális fürdő, amely nélkülözhetetlen a házasság tisztaságának és intimitásának megőrzése érdekében. A kóser víz nem csupán a piszkot, de a nő státusát is tisztára mossa. Hadar Galron izraeli drámaíró színműve nyolc csodás színésznő fájó élettitkokat rejtő játékában kiteljesedő testi-lelki megtisztulás egy férfiak által uralt világban.

Szociopoly

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

A darab a mai magyarországi kistelepüléseken élő szegény családok életéről szól.

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós és a zenészekből, képzőművészekből álló QJÚB nevű társulás koncertszínházi előadásában. A produkcióval Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára emlékezünk.

Egy csók és más semmi

Kiskunlacháza, Petőfi Műv Központ

EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI
zenés vígjáték két részben a Pesti Művész Színház előadásában

Karácsonyi ének

Bordány, Faluház

CHARLES DICKENS: KARÁCSONYI ÉNEK

Húzzad csak, kivilágos virradatig
Operett muzsika kabaré jelenetekkel fűszerezve

Sisi karácsonya

A Vértes Agorája

Janza Kata, Mészáros Árpád Zsolt és Szomor György ünnepi gálakoncertje

Macskafogó

Debrecen VOKE Egyetértés Művelődési Központ

musical 2 felvonásban

Márai Sándor: Az igazi

MOM Kulturális Központ

2025-ben, Márai Sándor születésének 125. évfordulóján, a Kőszegi Várszínház saját átiratban és saját produkcióban viszi színpadra ezt az időtlen történetet.

Pódium Színház: MIKULÁS VARÁZSÓRÁJA

Újpesti Kulturális Központ nonprofit Kft.

Kram és Pusz, a két rosszaság, idén nem szeretne ajándékokat osztogatni Mikulással és a Manóval, ezért a varázsóra segítségével a télből nyarat varázsolnak.

Emil és a detektívek

Budaörsi Latinovits Színház

Emilt a mamája az istenhátamögötti kisvárosból, ahol élnek, elküldi a rokonokhoz Berlinbe, világot látni. Ad vele némi pénzt, nem sokat, de eleget ahhoz, hogy fájjon, ha ellopják – és el is lopják, már a vonatúton, egy bácsi a kupéból. Emil tudja, hogy ő a tolvaj – de annál kevesebb, vagy inkább több esze van, semhogy rendőrért kiáltson, maga ered tehát a tolvaj nyomába a nagyváros labirintusában.

Ványa bá

Thália Színház

Ványa imádott húgát Alekszánder vette feleségül. Ványa álmát, a tudományos karriert Alekszánder teljesítette be. Ványa dolgozott a családi birtokon, a pénzt Alekszándernek küldte. Ványa szerelmét a megözvegyült Alekszánder vette feleségül. Helyette él ez a másik? A hírre, hogy Alekszánder a házat is eladná a feje fölül, Ványa felkapja a régi revolvert. Két golyó maradt benne…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!