Rôzne

Ďalšie podujatia


Október végén a még Magyarországon tartózkodó sok ezer daru elkezdi a dél-nyugati vonulását. Eközben megérkeznek északi tundra otthonukból a vadludak, hogy ugyanúgy legyenek nálunk télen, mint a gólyáink messze Délen.

Steigervald Krisztián generációkutató, számos nagysikerű könyv szerzőjének egész estét betöltő estje, ahol minden a generációkról szól.

A „Boszorkányok evolúciója” c. előadás egy interaktív és többrétegű tárlat, mely a boszorkányság múltját, mítoszait és jelenkori megjelenéseit vizsgálja – tényekkel és tévhitekkel egyaránt foglalkozik.

„Az eddigi legszemélyesebb előadásunk. Lecture, vallomás és számvetés. Elmegyünk a gyerekekkel Japánba, aztán meglátjuk, mi lesz.” (Kiss-Végh Emőke, Ördög Tamás)

Szereplők: Mészáros Máté, Sipos Vera, Piegler Emília, Kerekes József

Dr. Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus, felsővezetői coach előadása Hogyan viszonyuljunk rugalmasan a változásokhoz?

Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével.

A Dalszerelőműhelyben minden alkalommal egyetlen dalt szedünk szét (és rakunk össze), az Albumfejtés során azonban egy egész albumra összpontosítunk. Amíg a dalszerelés inkább egy egyetemi előadáshoz hasonlít (plusz némi stand-up vibe), az albumfejtés inkább egy szemináriumra emlékeztet (mínusz beadandók és ZH-k). Vagyis bárki hozzászólhat, megoszthatja az albumfejtők közösségével a véleményét, a műhelyvezető, Fazekas Gergely zenetörténész elsősorban azért lesz ott, hogy vezesse a beszélgetést.

Vágyi Petra, klinikai szakpszichológus, sématerapeuta.

Stílustörténeti sorozat a reneszánsztól a kortárs művészetig - Gimesy Péter művészettörténész előadása A sorozat célja elsősorban az, hogy bemutassa az egymás után következő és egymásra épülő művészettörténeti stílusokat, ugyanakkor a stílusoktól eltérő különleges, az adott korszakba nehezen besorolható „zárvány” életművekre is felhívja a figyelmet. *Harmadik rész: A modern kor alapjai * Caspar David Friedrich: A vándor a ködtenger felett. 1818.

Hamisítatlan barátok beszélgetése filmről, könyvről, színházról, médiáról: Nagy-Kálózy Eszter, Geszti Péter, Gárdos Péter, Rudolf Péter

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.