Rôzne

Ďalšie podujatia


Ismeretterjesztő úti-sorozat a KMO-ban, Radics Tamás túravezető előadásában, "VILÁGJÁRÓ" címmel.

A vezetett gongmeditáció alkalmas a stressz kezelésére, a mindennapi rohanás utáni relaxációra. A gong, az óceándob, a tibeti tál és a tingsha hangja összhangba hozza saját rezgésünket az univerzum rezgésével.

Ki ne ismerné hazánkban Kozma Ilonát, a színes vesszőből font, gyönyörű kosarak alkotóját? Február 28-án az Egy gyékényen árulunk idei első alkalmának lesz meghívott előadója!

A hétvégi Ringató foglalkozásokra az apukák, nagyszülők és minden szeretett hozzátartozó is el tud jönni énekelni és játszani. Ünnepi hangulatban telnek azok a Ringatók, ahol minden családból több felnőtt is elkíséri a gyerekeket.

Egy ház a Keleti pályaudvar közelében, amely más, mint a szomszédai. Nefelejcs utca, Csikágó, elrobogó trolik és egyforma utcák, itt működik ma a Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény.

Alapfokú gombaismereti tanfolyamunkon 121 fajjal ismerkedhetnek meg a jelentkezők, melyek között szerepelnek ehető, árusítható, védett, mérgező, kerülendő és gyógyhatású fajok is.

A művészet kedvelőit március 3. és május 12. között Vágó Zoltán izgalmas előadás-sorozata várja, ahol 15 órától művészettörténeti érdekességek, korszakok és mesterművek tárulnak fel új megvilágításban.

Skandináv szövegelés Patat Bence műfordítóval és Száraz Eszter szerkesztő-rendezővel havonta az ISON-ban

Mi minden fér bele egy marék babba? Jövőképek, történetek, játék – és egy kis varázslat. A babvetés ősi, sok kultúrában ismert jóslási forma: egyszerre komoly és játékos, rituális és felszabadító. Ezen a workshopon nem válaszokat keresünk a szó szoros értelmében, hanem figyelni tanulunk: mintázatokra, asszociációkra, egymás történeteire.

A magyarázat nélkül, vagy valamilyen fájdalmas élménnyel záruló meghatározó emberi kapcsolataink kiemelt jelentőséggel bírnak, befolyásoló erejűek abban, ahogyan magunkról gondolkodunk.

Sorozatgyilkosok nyomában – Doszpot Péter és Antal Gábor exkluzív estje

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.