Køb Billetter
A MONDJ IGENT! monodráma Eszter történetét meséli el, akit befolyásos és vagyonos apja évekkel ezelőtt férjhez akart adni egy barátja fiához, pusztán vagyoni érdekből, de Eszter hallani sem akart erről. Ő saját életet, saját szakmát épít, a saját útját akarja járni gyerekkora óta.
Vidám Háry-túra a csarnok tereiben
Háy János Elem (T. M. emlékére) Vendégelőadás Az Ördögkatlan Fesztivál és a Szkéné Színház közös produkciója
Gyere el családoddal egy különleges tudományos kalandra, ahol együtt megépíthetitek saját zoetrópotokat – azt a bűvös forgó dobot, amely életre kelti a rajzokat! Játékos, közös alkotás közben felfedezzük, hogyan születik a mozgás illúziója, milyen szerepe van a ritmusnak, a fénynek és a szemünk működésének, és hogyan kapcsolódik mindez a modern animáció világához.
Ugye, Te is várod már a karácsonyt? Hangolódjanak velünk az ünnepekre, és készítsenek különleges adventi koszorút! Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt a kézműves műhelyünkbe, ahol lehetőség nyílik elkészíteni saját adventi koszorúinkat.
15 éves a Ringató Debrecenben! Ebből az alkalomból egy nagy ünnepséget rendezünk, amelyre szeretettel meghívjuk a mostani és a régi Ringatós családokat! Gyertek, énekeljünk együtt egy nagyot!
Szeretnél te is saját adventi koszorút készíteni? Gyere, csatlakozz hozzánk, mi bevezetünk a hagyományos koszorúkészítés alapjaiba, így igazán egyedi, mégis klasszikus adventi koszorút készíthetsz magadnak, gyertyákkal, termésekkel, gömbökkel, és figurális díszekkel.
Mindenki tudja, mi lesz az étellel, ha a szakács elsózza, de az „újszülöttek” kedvéért ezt is eláruljuk. A magyar és az egyetemes mesekincs állócsillagát ragyogtatja meg ezen a téli előadáson a Majorka Színház. Bár a klasszikus mese az élet legmélyebb, alapvető kérdéseit feszegeti, melyeket mi is kimondunk, azért rengeteg hely marad a könnyed játéknak is.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.