
Vígjáték két részben
Anda Géza diplomakoncertje (1941)
Művészeti produktum
trash muppetekkel, a DANTE CASINO színészeivel és vendégeivel
Vágyi Petra, klinikai szakpszichológus, sématerapeuta.
Karinthy fordításában négy történetet fűztünk össze, az elsőt, melyben Micimackó felszáll lufival a méhekhez, akiknek a mézére pályázik, a másodikat, melyben Micimackó beszorul Nyuszi házának ajtajába, a harmadikat, melyben Micimackó és Malacka menyét- és ürge lábnyomokat kutatnak, valamint a negyediket, melyben Füles elveszett farkát Micimackó megtalálja Bagoly segítségével.
LISZT ÉS KORA - XXIV. Liszt Fesztivál | Időtlen kapcsolatok - Demény Balázs zongoraestje
„Nem törtem a fejemet azon, hogy helytelen-e a dolog. Szükségesnek látszott” – Rudolf Höss
A filmzene műfaja egyidős a mozgóképpel: már a némafilmeket is kísérte zongora vagy orgona – hol improvizációval, hol ismert klasszikusokkal. A későbbiek során pedig számos olyan mű vált filmzenévé, amely eredetileg teljesen más célból született.
Bánki György pszichológus első előadását a KMO színpadán a tavalyi évben láthattuk a nárcizmusról, melyre hatalmas érdeklődés volt. Újabb témája Dobray Saroltával (író-újságíró) az érzelmi (rejtett) párkapcsolati bántalmazás jelenségét vizsgálja.
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett. Nem messze tőle, úgy négy és fél percnyi autózásra, Barbara izgatottan várja haza richmondi otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik.
Dumaszínház est
Monarchia Operett
Etno-dzsessz a teraszon a multikultúra jegyében!
A Monarchia Operett különleges, egész estés gálaesttel ünnepli kiemelkedő hungarikumaink a magyar borkultúra és a klasszikus operett legszebb hagyományait.
Nagymama, leány, unoka; három korosztály, három nő. Mindegyik mást akar, mindegyik másként, és főleg mással szeretné élni az életét.
Szeptember 27-én 10 órától ismét Libertine irodalmi reggeli a Játékszín Julius Meinl színpadán
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Ararat
Canadian, French drama, colour, 115 min, 2002
in English, Armenian, French, German and Turkish, with Hungarian subtitles
Mr. Universe
Hungarian, American road movie, colour, 100 min, 1988
in English and Hungarian, with English and Hungarian subtitles
Dumaszínház est
Impulzív Lélekmelegítők – dr. Mangó Gabriella: A hosszú élet titka
Splitsville
American comedy, 100 min, 2025
in Hungarian
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.