1316 Programmer


Køb Billetter
13 Event

Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész, Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadásokon kivetített képek, dokumentumok és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész inspiratív zenei kísérete segíti elő az irodalmi szövegek elmélyült befogadását.

PUSKÁS JUDIT TÁNCCSOPORTJAI Køb Billetter
13 Event

Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások

Mindörökké barátnők- a Spirit Alkotóműhely előadása Køb Billetter
13 Event

Életmese egy részben

(az előadás szünet nélkül, 90 perc)

Miért pont kivi? Køb Billetter
13 Event

Magyarországi bemutató, a Rózsavölgyi Szalon és a Kőszegi Várszínház közös előadása.
A Szabadtéri Színházak Találkozójának előadása az Országos Színházi Találkozó keretében.

Körtánc • Magyar Állami Népi Együttes Køb Billetter
13 Event

A Magyar Állami Népi Együttes előadása a száz évvel ezelőtti trianoni békediktátum emlékezete jegyében készült.

Régi tánc, új nemzedék • Magyar Nemzeti Táncegyüttes Køb Billetter
13 Event

Ismét felnőtt egy tehetséges, új generáció a néptánc iránt komoly elhivatottságot érző alkotók közül. Ezek a fiatal koreográfusok ott vannak a magyar színpadi néptáncművészet élvonalában, de hivatásos táncegyütteseknél eddig alig kaptak lehetőséget, hogy bemutathassák egyedi, csak rájuk jellemző, friss szemléletű műveiket, azt az újszerű látásmódot, amellyel ők a mi közös „régi” kultúránk felé fordulnak.

A világ és a vége Køb Billetter
13 Event

Adott egy világ, amelybe beletartoztunk, minden rezdülésünkkel, idegszálunkkal kötődtünk hozzá, biztos igazodási pont volt, és egyszer csak eltűnik a föld a talpunk alól. Hogyan lehet tovább élni?

ÉVZÁRÓ BALETT GÁLA Køb Billetter
13 Event

ALESZJA POPOVA ÉS ARHANGLESZKI VLADIMIR TÁNCSTÚDIÓJA

ÉVZÁRÓ BALETT GÁLA


Karel Capek: R.U.R. / Ugo Betti:Kecskesziget Køb Billetter
13 Event

KIMI végzős növendékeinek előadásai

EL! – KARÁDYÁDA - Szabadtéri Színházi Hétvége Køb Billetter
13 Event

Zenés életpróba Fullajtár Andrea előadásában
Az Orlai Produkció előadása.

A mi mesénk Køb Billetter
13 Event

Mesebeli táncmulatság várja a közönséget június 16-án a Szegedi Szabadtéri Játékokon! A Tiszavirág Néptáncegyüttes pergő lendületű estjén, A mi mesénk című gálaműsorban a deszki székhelyű, kiváló egyesület mind a tíz csoportja színpadra lép az újszegedi ligetben.

Maggi és Lillemor Køb Billetter
13 Event

A legmeghatóbb és legmulatságosabb komédia, amit két nyolcvanéves norvég néniről valaha írtak – az Összpróba Alapítvány produkciójában.

Monte Cristo grófja Udsolgt
13 Event

A fiatal Edmond Dantest a menyegzőjéről viszik el a rendőrök egy feljelentés alapján. If várának börtönébe kerül, ahonnan nincs visszatérés. A vád: kapcsolat az akkor száműzött Napóleonnal. A vád hazugságra épül, de Dantes már nem tudja bizonyítani igazát.

Oscar Køb Billetter
13 Event

Egy előadás ami olyan kiszámíthatatlan, hogy azt se tudjuk, hova kapjuk a fejünk..

Csárdáskirálynő Køb Billetter
13 Event

A műfaj rajongóinak kívánságára kerül színre minden idők egyik legnagyobb, legnépszerűbb magyar operettje, a Csárdáskirálynő a Barlangszínházban!

Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskola: Koncertvizsga Køb Billetter
13 Event

GYŐRI TÁNC- ÉS KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA,
SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

KONCERTVIZSGA 2024

Az álarcosbál Køb Billetter
13 Event

Giuseppe Verdi
AZ ÁLARCOSBÁL
Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

SEMMIT SE BÁNOK Køb Billetter
13 Event

A magányos és mogorva öreg, illetve a fiatal lány története összeér: mindketten ragaszkodnak a világukhoz, nincs bennük vágy a szabadságra, mert nem ismerik annak lehetőségét. Illetve mégiscsak lehet kiút – ez is benne van Székely Csaba izgalmasan groteszk drámájában.

Legközelebbi ember Køb Billetter
13 Event

Március közepén kezdi próbálni Hajdu Szabolcs a Legközelebbi ember munkacímű ősbemutatót Berényi Nóra Blankával, Sodró Elizával, Porogi Ádámmal és Baki Dániellel. Azt a témát dolgozzák fel együtt, hogy minden emberhez kapcsolódik egy legközelebbi ember. Vannak közeli barátok, rokonok, testvérek, de szerencsés esetben az ember mellett áll egy legközelebbi ember, akivel megosztja az örömét, a problémáit, akit elsőként hív, ha baj van.

Tombol az erény Køb Billetter
13 Event

Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádés szereposztással a Veres 1 Színházban.
Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!

Medveles Køb Billetter
13 Event

LACKFI JÁNOS: MEDVELES

A bogyósgyümölcskertész fia / Háy János / a Kultúrbrigád előadása (Mentőcsónak) Køb Billetter
13 Event

Van ez a srác, aki útnak indul a bogyósgyümölcs-ültetvényről, hogy felfedezze a nagyvilágot..

Tranzdanz : Hermész Køb Billetter
13 Event

Nem értjük, megfejthetetlen, mit miért tesz, irritál, de a személyiségében mégis van valami, ami megigéz. Mivel varázsol el bennünket, mivel hat ránk ez a folyton tabukat döntögető, elbűvölő és arrogáns szélhámos?

RögvEst. Udsolgt
13 Event

Interaktív impróshow. Egy pörgős este tele nevetéssel, fordulatokkal és váratlan megoldásokkal. Az alap Momentán-élmény.

Székely fonó Køb Billetter
13 Event

Kodály Zoltán
SZÉKELY FONÓ
Életképek magyar nyelven, magyar és angol felirattal

CrAzy_RunnErs / Parad_Is_E • FrenÁk Társulat Køb Billetter
13 Event

A FrenÁk Társulat legfrissebb produkciójában egy dinamikus, fiatal csapat áll színpadra, melynek kreatív táncosai színes kulturális hátterük és nyelvi különbségeik energiáiból építkezve új alkotói szemlélettel kapcsolódnak a FrenÁk alkotta koncepcióhoz. Az összművészeti, multimediális alkotásban a két, egymást ellenpontozó, egyben egymást kiegészítő rész korunk ellentmondásaira reflektál.

THE VALUE / DramaWorks Theatre School Køb Billetter
13 Event

THE VALUE
A play in English by Nicholas Dunn

A trio of petty thieves hide out in a dingy motel room after stealing a piece of art from a museum in a smash-and-grab job. The painting offers a different possibility for each of them, but once its true value and significance becomes clear, they must confront the reality of their own intrinsic worth in a society driven by money and power.

Sóska, sültkrumpli Køb Billetter
13 Event

Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli - komédia

Pelléas és Mélisande Køb Billetter
13 Event

Claude Debussy
PELLÉAS ÉS MÉLISANDE
Opera öt felvonásban, két részben, francia nyelven, magyar és angol felirattal

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.