Dumaszínház est
A Bossa Nova és a jazz összefonódása több mint fél évszázadra visszanyúló történet, és túlmutat az első nagy muzsikusok, például Carlos Antonio Jobim és Stan Getz együttműködésén. Azóta rengeteg jazzlemez született a brazil ritmus és a hangzás igézetében, a swinghez képest egy más lüktetésben, mint a Soul Bossa Quincy Jonestől, hogy csak egy híres big band példát említsünk.
A Magashegyi Underground énekes és producer-multiinstrumentalista párosa a zenekar lassan két évtizedes életművéből szemezget intimebb megszólalásban és bennsőséges hangulatban. Stílusuk bekategorizálhatatlan: városi folkzenéjükben gyakran hallhatunk elektronikus-zenei hatásokat és erős sláger-szerzői vénájuk ellenére nem félnek a sötétebb tónusoktól sem.
Szagolj bele kedvenc tévéműsorod felvételének hangulatába, nézd a stand-up sztárokat karnyújtásnyi távolságból és fogyassz tömény humort vágatlanul! Megérkeztél az ország leghíresebb Comedy Klubjába, ahol alkalmanként négy humorista amerikai stílusú standup-pal szórakoztat tabuk nélkül egy órán át.
Pusztulásukban is lenyűgöző épületek a Monarchia legnagyobb katonavárosában, melyek rengeteg titkot őriznek…
Az előadás során a hallgatóság megismerkedhet a hagyományos mongol orvoslás rövid történetével, egyes módszereivel, illetve mai társadalmi, gazdasági és ökológiai hatásaival. Mongóliában a hagyományos népi orvoslás ma virágkorát éli. A különféle hagyományos gyógyítási technikák, tradicionális gyógyszerek, a növényi, ásványi, valamint állati eredetű gyógyszerek közül a különféle állati szervek és testrészek kereskedelme, és ezek közül is különösen az állati eredetű alapanyagokból készült orvosságok igen népszerűek manapság.
Bellák Gábort művészettörténész, a Nemzeti Galéria gyűjteményvezetője és Széchenyi Ágnes irodalomtörténész közösen mutatják be a 19. és 20. századok fordulójának modern magyar művészetét, a festett és az írott művek párbeszédét, kapcsolatát.
A közeljövőben játszódó történetben egy vagyonos üzletember hírhedt hacker felkutatásával bízza meg Aline Ruby magánnyomozót és android társát. Ők alámerülnek a Mars bolygó fővárosának mélyére, és hamarosan egy sötét történetre bukkannak, amely agyfarmokról, korrupcióval és egy eltűnt lányról szól. A lány egy titkot őriz a világegyetem arculatának átformálásával fenyegető robotokról...
Dumaszínház est
Műsor: Mozart: Requiem
A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy részük csaknem hajótöréssel végződik.
Székely Csaba: Bányavirág
tragikomédia egy részben
Móricz Zsigmond története nagyon is időtálló témát jár körül: hogyan irányítják a nők a férfiakat a háttérből? A darab végére kiderül, az asszonyok furfangja nem csak napjainkban, a régi időkben sem ismert határokat.
Dumaszínház est
Valami arra ösztönöz, hogy egy állapotot kibontsak, életérzésem egyik összetevőjét: a közösség utáni abszurd és csillapíthatatlan vágyakozást, az ügyefogyott próbálkozásokat a távolság és elszigeteltség leküzdésére. Bármennyit tűnődöm is e tervemen, sosem tudom lezárt egésznek tekinteni. Leginkább valami sötét, áradó vízsodrás képzetét kelti bennem: arcok, mozdulatok, hangok, kiáltások, fény és árny, hangulatok, álmok, semmi sem szilárd és teljesen megfogható. Álom, vágy, esetleg csupán reménykedés vagy félelem, melyben épp az iszonyatost nem mondja ki senki.
Három nő várja, hogy a negyedik meghaljon.
Ingmar Bergman
(Csatlós János fordítása)
Pas de deux: egy táncos és egy VR által megjelenített avatár közötti visszacsatoláson alapuló kapcsolat. Az avatár visszavetül a táncos testére, aki egy olyan mozgásrögzítő (MC) ruhát visel, amely egyben animálja a vetítővásznon látható avatárt.
Adott egy ukrán szaxofonos, egy osztrák nagybőgős és egy magyar ütőhangszeres, akik a távolabbi vagy közelebbi múltban mind Bécset választották otthonuknak, ám egymás munkásságát hosszú időn át csak távolról vagy más formációkban csodálták.
Halloween + Szólni kell [lemezbemutató]
A Hiperkarma 16-ik jelmezes megakoncertje
Vincze Balázs művészeti vezető, rendező-koreográfus jól ismeri a polgári színházi hagyományokat kedvelő táncrajongók ízlését, kiválóan alkalmaz táncszínpadra ismert és közkedvelt irodalmi klasszikusokat. Nagyszerű arányérzékkel teszi követhetővé a cselekményt a tánc nyelvén. Klasszikus alapokra épülő kortárs koreográfiája különleges és látványos, szakmailag magas színvonalú, mégis befogadható és közönségbarát.
élő zenés bábjáték
Az EXHIBITION ON SCREEN sorozat filmjében egy olyan tárlatra léphetnek be a nézők, amelynek köszönhetően Hieronymus Bosch művei a világ számos pontjáról visszatértek hollandiai szülővárosába.
A Szegedi Nemzeti Színház Tánckarának estje.
Huszár Zsoltra emlékezve.
Megtörtént Palesztínában, i.sz. 39 -41 ben. A Caligula helytartója a magyar drámairodalom egyik csúcspontja. Hazugság és igazság viszonyát boncolgatja, arra keresve a választ, hogyan maradhat meg embernek az ember, akár gyakorolja a hatalmat – akár, ha ki van téve a hatalmat gyakorlóknak.
INGMAR BARGMAN: JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL
CSAVAR Színház előadása (Hetény-Szlovákia)
Kaleidoszkóp VersFesztivál keretein belül
Andrássy Máté, Horváth Zoltán és Szabó Máté egész estét betöltő fergeteges és egyedülálló előadása.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!