program


Dato



A gála első részben Huszka Jenő leghíresebb számai hangzanak el a Bob herceg, a Gül baba, a Lili bárónő, a Mária főhadnagy, az Erzsébet és a Szabadság, szerelem című operettekből. A második részben J. Strauss Cigánybáró daljátékának keresztmetszete hangzik el.
 

Koncertünkön a két jubiláló zeneszerzőt a szintén születésének bicentenáriumát ünneplő Jókai Mór személye köti össze: Strauss Cigánybárója a Szaffi című elbeszélésből és az azonos című kisregényből, Huszka Szabadság, szerelem című operettje pedig a Politikai divatok című regényének felhasználásával készült. Mindezek mellett a Mária főhadnagy sem születhetett volna meg Jókai nélkül, hiszen Lebstück Mária az ő kérésére mondta el halálos ágyán élettörténetét németül, melyet az aranytollú írófejedelem feljegyzett, majd A női honvédhadnagy című novellájában is megidézett. S a Tündérszerelem című operett története is Jókai egy meséje nyomán született.


gálaműsor szólistái a jövő reménységétől (Nagy Alma Virág) a koncertünkre Bologna-ból hazaérkező sztárénekesig, az itthon és külföldön és ismert opera- és operetténekesek három generációját képviselik.

 

Az est fellépői:

Rőser Orsolya Hajnalka – szoprán

Molnár Ágnes – szoprán

Nagy Alma Virág – szoprán

Fodor Bernadett – mezzoszoprán

Boncsér Gergely – tenor

Kovács Szilárd – tenor

Dargó Gergely – tenor

Hábetler András – bariton

Konkoly Balázs – bariton

 

zenél a Gödöllői Szimfonikus Zenekar

vezényel: Rácz Márton

rendező: Aczél András

 

Jegyek kaphatók a Kastély Tourinform irodájában, valamint online a fenti linken, vagy »ide«  kattintva!
Az esemény nyilvános, melyen kép- és hangfelvétel készül.

A változtatás jogát fenntartjuk!

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.