Program


Aktuális előadások



Vendég: Szabó Kimmel Tamás színművész

 A séta 17.00 órakor indul, két óra hosszú, a füleseket a kezdő állomáson kapják meg a látogatók.

Találkozási pont: Jászai Mari tér, parkos rész, híd alatt

„A tudat mélységeiben lappangott immár, múlt volt, vagy múlt se volt már, álomi időtlenségben élt a többi bujkáló emlék között a mélyben, ahonnan lassan bukik majd fel apró villanásokból, ízekből, illatokból, mozdulatokból s hangokból, hangokból rakódik újra össze, véglegesen, hűen és örökre.” (Ikrek hava)

Milyen volt Radnóti Miklós város-képe? Hová született, hol szeretett sétálni, hol élt, hol volt otthon, merre ült le, kivel, hol találkozott? Melyek voltak pesti otthonai és melyik kávézóban és presszóban találkozott barátaival, hol írt, dolgozott?

A "Csönd ül szívemen" - Radnóti Miklós-évfordulós sorozat keretében augusztusban indul útjára a Radnóti irodalmi séta, amely során a sorozat szerkesztőjével, Juhász Anna irodalmárral és minden alkalommal egy-egy színművész vendéggel járhatjátok be a XX. század egyik legjelentősebb és megrendítő sorsú költője, Radnóti Miklós életének fontos helyszíneit Budapesten: megismerve alkotói és családi történeteket, háborút, barátságokat, megidézve verseket, napló-részleteket és leveleket.

Az évfordulós sorozat a Petőfi Kulturális Ügynökség szervezésében jön létre. Koncertszínház, irodalmi beszélgetések, utazások, kötet bemutatók, zenei produkciók támogatása és irodalmi séta is szerepel az egész éven átívelő, tematikus "Csönd ül szívemen" - Radnóti Miklós-évfordulós eseményei, programjai között.

 

 

 

 

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!