Program


Aktuális előadások



Mikulík Márton, Forgó Benjámin (zongora)

A Zeneakadémia törzsközönségének nem ismeretlen Mikulík Márton és Forgó Benjámin neve: már 2024-es négykezes koncertjükön is páratlan lelkesedést váltottak ki hallgatóikból. A szólózongoristaként is kiváló, de egymás kamarapartnereiként is elkötelezett tehetségek ezúttal a romantika korszakából Schubert, Schumann és Mendelssohn négykezes felállásra írt műveit, a 20. századból pedig egy balettátiratot hoznak el a Solti Terembe. Elsőként Schubert kései, feltehetőleg 1826-ban komponált karakterindulóját szólaltatják meg, amely bonyolult harmóniavilágáról ismert, mégis könnyed táncszerűséggel párosul. Ezt két olyan kompozíció követi, amelyek bemutatóján a szerzők mellett Clara Schumann működött közre: a Keleti képeket Robert Schumann 1848-ban karácsonyi ajándéknak szánta feleségének, és pár héttel később egy házikoncerten adták elő közösen; Mendelssohn hét évvel korábban keletkezett, egy melodikus és egy technikailag bravúros részből álló Andante és allegro brillantja pedig a lipcsei Gewandhausban hangzott el először. A két fiatal zongoraművész egy igazán nagy vállalással, Stravinsky örökérvényű balettjének, a Tavaszi áldozatnak négykezes változatával zárja az estét.

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!