Program


Aktuális előadások



Hanna és Domokos jó barátok. Gimnáziumban együtt jártak színjátszó szakkörre, utána ugyanazon az egyetemen tanultak tovább, egy időben lakótársak voltak, és azóta is többször dolgoznak együtt. Most is. Szabadidejükben körbebiciklizik a Balatont, tortát esznek miközben rajzfilmet néznek, tüntetésekre járnak, elfoglalnak egy egyetemet, összevesznek azon, melyik a Büszkeség és balítélet jobb filmes adaptációja, borosüveggel nyújtják ki a pogácsatésztát. Mostanában azonban leginkább arról beszélgetnek, milyen ma Magyarországon leszbikusként, illetve melegként élni. Néha még táncolnak is közben, főleg, ha nézők is figyelik őket egy színházteremben.

A Fólia-fal című előadás a két előadó – egy férfi és egy nő – tánca. Duettjüket azonban nem zenére táncolják, hanem egy a kettejük előzetesen rögzített beszélgetéseiből álló hangszőnyegre, amiben személyes megéléseiket osztják meg egymással arról, milyen számukra ma melegként élni Magyarországon. A táncot fóliákból kifeszített falak egymás mögötti rétegei takarják, amik mögül a két táncos hol csak sziluettben, vagy homályos foltokként sejlik át, hol teljesen láthatatlanná válik a nézők számára.

A Fólia-fal egy ön- és társismereti kaland, ami egyszerre humoros, játékos és költői módon foglalkozik a gyengeségek, félelmek őszinte felvállalásával. A néző beleláthat két ember személyes élettörténetébe, miközben lehetőséget kap arra is, hogy reflektáljon saját megéléseire, tapasztalataira, és összevethesse a hasonlóságokat és különbségeket.

Milovits Hanna és Kovács Domokos a színház területének két markánsan különbőző részén alkotnak: míg Domokos a bábszínház és a kortárstánc ötvözésével első sorban nonverbális színházi esztétikát gyakorol, addig Hanna szövegközpontú dokumentarista, autobiografikus elemekkel operáló, és közösségi színházi előadások létrehozásában dolgozik színházpedagógusként. A két alkotó ebben az előadásban ötvözi szakmai tudását: a duett kettejük táncából és az előre rögzített és vágott verbatim szövegtörzsből ad ki egy új egészet, ezzel mindkettőjüket olyan területre vezetve, ahol még egyikük sem próbálhatta ki magát.

Az előadásban elhangzó személyes történetek egy könyvben leírva fóliát kapnának. De valójában mik is ezek a történetek? Mit fed el a fólia, és mi minden az, amit a sokat emlegetett “négy fal között” kéne csinálni?

alkotó-előadók: Milovits Hanna, Kovács Domokos

dramaturg: Nagy Orsolya

sound design: Bartha Márk

fénytervező: Váradi András

Az előadás létrehozását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!