Intim Torna Illegál
„Ez az a zenekar, amelyiktől jól érzed magad”
„Ez az a zenekar, amelyiktől jól érzed magad”
2026-ban egyetlen nagykoncertet ad hazánk egyik kedvenc koncertzenekara, az ITI. A MOMkultban álló táncteres bulira várják rajongóikat.
Az Intim Torna Illegál 2010-es megalakulása óta a klub- és fesztiválélet egyik legenergikusabb koncertzenekara amely mély gondolatokat tálal fülbemászó slágerekbe csomagolva.
Európa legrangosabb showcase-eseményén, a Eurosonic fesztiválon is képviselte a zenekar Magyarországot. A 2017-es Köszönöm szépen EP dalait is beépítve 2018-ban egy egységes albummal jelentkezett Élni jöttünk címmel, melyről decemberben a BÚÉK című filmben is hallható Minden kedden című dalhoz készült a filmvígjátékhoz kapcsolódó videoklip.
Az együttes 2019 elején a Hibátlan című track-kel is megajándékozta a közönséget, majd klipet készített az ittas vezetés ellen e veszélyes jelenség visszaszorítása érdekében. A dalban közreműködött a Készenléti Rendőrség rézfúvós bandája is,
A frontember Dorogi Péter 2024-ben tért vissza megújult zenekarával 2024. január 8-án élőben mutatta be „Belélegezzelek” című dalát a Petőfi Rádióban, majd néhány hétre rá megjelent „A csúnyák a szépek” című daluk.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!