Vanyó Karsa (trombita), Szaniszló Attila (zongora)
A Zeneakadémia fontosnak tartja, hogy a versenygyőztes fiatal művészek a koncertlátogató közönség előtt is bemutatkozhassanak. Ezúttal egy közép- és egy felsőfokon tanuló, sokszorosan díjazott fiatal tehetség lép a Solti Terem színpadára. Vanyó Karsa a Weiner Leó Konzervatórium diákjaként mind magyar, mind nemzetközi megmérettetéseken bizonyította tehetségét: tavaly a 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyen második helyezett lett, emellett egy rangos brnói versenyen, a magyarországi XV. Országos Középiskolai Trombitaversenyen, a debreceni 47. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozó és Versenyen és a Zeneakadémián megrendezett Davison Young Musician versenyen is első helyezést ért el. A zeneakadémiai tanulmányait a Rendkívüli Tehetségek Képzőjében kezdő, majd egyetemi szinten Dráfi Kálmán és Farkas Gábor osztályában folytató Szaniszló Attila hasonló eredményeket tudhat maga mögött: olyan rangos versenyeken szerzett első díjat, mint a Liszt Ferenc Nemzetközi Ifjúsági Zongoraverseny, valamint az Orbetellói, a romániai Rezonanțe Sonore és a marokkói Lala Meryem Nemzetközi Zongoraversenyek. 2025-ben átvehette a fiatal művészek legnagyobb hazai elismeréseként számontartott Junior Prima Díjat.
Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!