Színház, Zenés vígjáték

29 program

Hőhullám - zenés vígjáték

Liliom produkció / Nyírbátori Kulturális Központ

Négy különböző karakterű barátnő találkozik egy spanyol tengerpartra tartó vonaton, hogy fiatalkori kalandjaik felidézésével megszabaduljanak a mindennapok problémáitól és kiélvezzék nyári szabadságukat.

Egy napsütötte olasz kisváros főterén járunk a hatvanas–hetvenes évek fordulóján, ahol a tenger illata, az örökzöld slágerek és a félreértések legalább olyan sűrűn keringenek, mint a szerelmi vágyak. A történetet a korszak legnagyobb olasz slágerei kísérik, amelyek hol lírai aláfestésként, hol szenvedélyes kommentárként szólalnak meg.

A darab hat különböző hátterű nőről szól, akik látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra, mégis ugyanarra az önbizalom-növelő rúdtánckurzusra jelentkeznek – ám hamar kiderül, hogy nem csupán a szexi mozgás miatt jöttek.

BUNBURY, AVAGY HAZUDJ IGAZAT

Turay Ida Színház

Oscar Wilde „Bunbury” című fergeteges vígjátékában két fiatal úriember áll a középpontban, akik kreatív módon próbálják összeegyeztetni a társadalmi elvárásokat a saját vágyaikkal.

Cukorbaba

Kvártélyház

L'art pour l'art Légitársaság: Fölszáradt a páva

Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár

2022 októberében indult a L'art pour l'art Légitársaság. Az új felállással és műsorral jelentkező Társulat ezúttal is latba veti minden kreativitását, hogy az abszurd humor segítségével kiragadja a nézőket a hétköznapok realitásából. Korosztálytól függetlenül szeretettel várunk mindenkit az előadásainkra, aki nyitott az önfeledt szórakozásra.

Zenés vígjáték és koncert két felvonásban – 120 perc feledhetetlen színházi élmény!

Egy bohém zseni, egy csodás szubrett – és egy életre szóló szerelem.
A színpadon életre kel FÉNYES SZABOLCS, a magyar táncdal és operett koronázatlan királya, és felesége, CSIKÓS RÓZSI, a színpadok ragyogó csillaga. Történetük nevetést, könnyeket és zenei varázslatot hoz.

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek sajnos elfogyott
13 Esemény

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek "Gödöllő 60" Színházi Fesztivál

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.

Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2026. 06. 13. (szombat) 19.00

Meztelen igazság - zenés vígjáték

Liliom Produkció / Érsekkerti Szabadtéri Színpad

A darab hat különböző hátterű nőről szól, akik látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra, mégis ugyanarra az önbizalom-növelő rúdtánckurzusra jelentkeznek – ám hamar kiderül, hogy nem csupán a szexi mozgás miatt jöttek.

🎭 Új magyar OPERETT komédia, két felvonásban!
Ez nem ismétlés, nem felújítás!
👉 ez egy új fejezet a magyar operett történetében.
✨ VARÁZSLATOS színházi előadás,

Lánybúcsú - musical

Liliom Produkció / Hajdúszoboszlói Szabadtéri Színpad

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”.

Vidám kísértet - Kápolnásnyék

Art Színtér - Csajághy Laura Szabadtéri Színpad

A Művészetek Völgye és az Art-Színtér közös előadása.

Anconai szerelmesek

Szentendrei Teátrum

augusztus 15. szombat 20:00
helyszín: Szentendre Fő tér

esőnap: augusztus 16.

A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.

Lánybúcsú - musical

Liliom produkció

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”

✨ Ismét egy ÚJ OPERETT született a Mosoly Muzsika Produkció műhelyében!
A MOSOLYORSZÁG KIRÁLYNŐJE a legendás NÉMETH MARIKA előtt tisztelgő új magyar operett komédia, amely Németh Marika születésének 100., halálának 30. évfordulója alkalmából készült.

Országos premier! Ismét egy ÚJ MAGYAR OPERETT komédia született!

Két felvonás pezsgő humorral, romantikával és örök dallamokkal, ami a két világ határán: a vidéki kúria csendje és a pesti éjszaka tüze között él.

Játék a kastélyban (Déryné bérlet 2026. ősz 2. ea)

KMO Művelődési Központ és Könyvtár

Molnár Ferenc örök, olyan, mint a jó whisky. Darabjai nem öregszenek, csupán érnek, hiszen amiről Molnár ír, az maga a nagybetűs élet, a lét: könnyű játék és egyben nehéz gond. Most éppen egy kastélyban.

Országos premier! Ismét egy ÚJ MAGYAR OPERETT komédia született!

Két felvonás pezsgő humorral, romantikával és örök dallamokkal, ami a két világ határán: a vidéki kúria csendje és a pesti éjszaka tüze között él.

🎭 Új magyar OPERETT komédia, két felvonásban!
Ez nem ismétlés, nem felújítás!
👉 ez egy új fejezet a magyar operett történetében.
✨ VARÁZSLATOS színházi előadás,

Az Elvált Nők Klubja - a kultfilmhez hasonlóan- egy fergeteges musical három nő történetéről, akik kénytelenek újra felépíteni saját életüket.

Országos premier! Ismét egy ÚJ MAGYAR OPERETT komédia született!

Két felvonás pezsgő humorral, romantikával és örök dallamokkal, ami a két világ határán: a vidéki kúria csendje és a pesti éjszaka tüze között él.

Kálmán Imre-Meskó Zsolt: Te rongyos élet... sajnos elfogyott
13 Esemény

🎭 Új magyar OPERETT komédia, két felvonásban!
Ez nem ismétlés, nem felújítás!
👉 ez egy új fejezet a magyar operett történetében.
✨ VARÁZSLATOS színházi előadás,

✨ Ismét egy ÚJ OPERETT született a Mosoly Muzsika Produkció műhelyében!
A MOSOLYORSZÁG KIRÁLYNŐJE a legendás NÉMETH MARIKA előtt tisztelgő új magyar operett komédia, amely Németh Marika születésének 100., halálának 30. évfordulója alkalmából készült.

Zerkovitz-Topolcsányi: Orfeum hercegnő sajnos elfogyott
13 Esemény

Országos premier! Ismét egy ÚJ MAGYAR OPERETT komédia született!

Két felvonás pezsgő humorral, romantikával és örök dallamokkal, ami a két világ határán: a vidéki kúria csendje és a pesti éjszaka tüze között él.

Az Ördög nem alszik

Kiskunhalas Városi Filmszínház

AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK
Vaszary Gábor – Fényes Szabolcs – Szenes Iván bohózata 2 részben

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!