Színház

1915 program


“Négy találkozás, 4 különböző nő és férfi között, akiket összeköt egy dátum…a buszra való várakozás közben bontakozik ki az élethelyzetük, történetük és felcsillan annak a lehetősége, hogy ezután közösen folytatják..” Az előadást írta és rendezte Rusznyák Gábor, előadja Mészöly Anna és Simon Zoltán a TTH Színpad Latabár-termi előadásán, 2026. május 3-án 19.00 órától.

Idén a Budapesti Színházak Éjszakájának egyik legnépszerűbb programja a rendezőpárbaj volt. Az eseményen Heltai Jenő Naftalin című vígjátéka adta az inspirációt, amely nyomán Rényi Ádám megírta saját egyfelvonásos darabját, a Molyirtókat.

Jazz Session • Pepita Tánc és Rekreációs Egyesület sajnos elfogyott
13 Esemény

Budapest kiváló jazz zenészeinek kíséretében a tér megtelik lüktetéssel, energiával és azzal a különleges hangulattal, amit csak az élő zene tud megteremteni. Ebben a budapesti swing táncos közösség is segítségünkre lesz: nyitott, befogadó emberek, akiket egy dolog biztosan összeköt – a tánc és a jazz iránti szenvedély.

stúdiószínpad
hübrisz tanulmány
időtartam: 80 perc

Felemelően szép és tartalmas családi szórakozást ígér kicsiknek és nagyoknak a Zichy Szín-Műhely ősbemutatója. 100 éve, január 3-án született a XX. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású magyar költője, a Kossuth-, Baumgarten- és József Attila-díjas Nemes Nagy Ágnes.

A fiú, aki sosem aludt

Budaörsi Latinovits Színház

Van nekem egy barátom. Ha meglátjátok, megismeritek. Aprócska, ötéves forma kicsi fiú. Szőke fürtjeit az északi szél borzolta kócosra. Nadrágja szárát a déli tengerek égszínné mosták. Ingujja a nyugati erdők gyümölcseitől tarka, és a keleti dzsungelek virágaitól illatozik. Zsebeiben ősi tudományok varázsműszerei lapulnak játékul. Ha ő egyszer mesélni kezd, aki azt hallja, csodát álmodik, és mosollyal ébred.

Nincs mese!

VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Egyszer volt, hol...
NEM VOLT.

Bűn és bűnhődés

Budaörsi Latinovits Színház

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij regénye alapján írta: Marilyn Campbell és Curt Columbus. A darab a klasszikus műből kiindulva olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy mik az egyén szabadságának korlátai vagy épp átléphetők-e a jog szabta előírások és korlátok. Az előadás a Budaörsi Latinovits Színház színházi nevelési programjának része, ezért drámapedagógiai foglalkozás is tartozik hozzá.

A Mozduló tárgyak workshop a kortárs bábművészet eszközein keresztül vizsgálja a mozgató és a mozgatott test kapcsolatát. A gyakorlatok során azt kutatjuk, mi történik velünk, amikor mozgásunkat szabályok irányítják vagy korlátozzák, és hogyan változik meg a tárgyakhoz fűződő viszonyunk, amikor mozgásba hozzuk őket. Figyelmünket a test, a tárgy és a figyelem közötti finom kapcsolódásokra irányítjuk, és közösen kísérletezünk a mozgás, az érzékelés és a jelenlét lehetőségeivel.

Egy olyan figura, mint Tartuffe veszélyt jelenthet bárki számára, aki úgy érzi, hogy valami
hiányzik az életéből. A „tartüffök” ezt a hiányt, ezt a vágyat ismerik fel és elégítik ki úgy,
hogy közben rabjukká teszik áldozatukat.

Kafka

Vörösmarty Színház

Az egyfelvonásos táncdráma, egy puzzle-szerűen szerkesztett mű, a világhírű író, Franz Kafka alakjáról, munkásságáról.

Lev Tolsztoj azonos című regénye alapján a színpadi szövegkönyvet írta: Balassa Eszter és a társulat.

Vass Imre: READING THE ROOM

Trafó Kortárs Művészetek Háza

70' tánc 14+

English friendly

Az Amadeus a kreativitásról, a hitről és az emberi gyengeségről szól, kérdéseket vetve fel az igazságosságról, a tehetségről és a zsenialitás áráról. Salieri vallomása nemcsak Mozart halálának tragédiáját tárja fel, hanem egy zseniális művész életét is.

Én a te helyedben - Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér sajnos elfogyott
13 Esemény

„Én a te helyedben…”
Emberi kapcsolataink színházi terápiája

Egyszer volt, hol nem volt... -Mindig ott kezdődik, hogy történetet akarunk. Az emberi figyelem nehezen viseli a befejezetlenséget. Összeköt, kiegészít, jelentést gyárt. Ezt hívják apoféniának: amikor mintázatot látunk ott is, ahol talán még csak érzet van.

TISZTELT SZÜLŐ(K)!

Marczibányi Téri Művelődési Központ

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ legújabb előadása, kivételesen felnőtteknek

Az ajtó sajnos elfogyott
13 Esemény

Az ajtó

Móricz Zsigmond Színház

Szabó Magda regénye mára már kultuszkönyvvé vált. Film, színpadi adaptációk sora készült belőle, sikerének titka maga a történetet mozgató, lassan, de annál mélyebben kibontakozó őszinte emberi érzés: a szeretet.

Csáth és démonai

Vígszínház

naplók, levelek, tárcák, versek, színdarab- és regényrészletek, valamint Csáth zenéi két részben

A kis herceg sajnos elfogyott
13 Esemény

A kis herceg

Budaörsi Latinovits Színház

Saint-Exupéry saját élményét dolgozza fel: egy ízben kényszerleszállást hajtott végre a Szahara kellős közepén, ahol egyesegyedül a saját repülőgépszerelői tudására és leleményességére támaszkodhatott - továbbá arra az irracionális, ám nagyon is létező erőnek a segítségére, amit ízléstől és neveltetéstől függően, vagy Istennek, vagy a vakvéletlennek nevezünk.

A két Lotti sajnos elfogyott
13 Esemény

A két Lotti

Győri Nemzeti Színház

A padlás

Vörösmarty Színház

„Mert kell egy hely, hol minden szellem látható. Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható” – ez a hely pedig A padlás! A népszerű mesemusical most a Vörösmarty Színház színpadán varázsolja el az egész családot. A padlás csoda ég és föld között, amelyet csak azok láthatnak, akik szíve olyan romlatlan és tiszta, mint a gyerekeké.

Emil és a detektívek

Pécsi Nemzeti Színház

zenés kabaréest 2 részben

Vaknyugat

Weöres Sándor Színház

Nyers és őszinte, mégis humorral él – és épp ez az ellentmondás teszi olyan színházivá: nevetünk ott, ahol talán sírni kéne.

Schubert érzékeny és furcsa tónusú művében a halál lágy és barátságos, a lány zaklatott és ijedt. A Győri Balett táncművészei Szőllősi Krisztina érzelmekkel és szenvedéllyel teli mozdulatain keresztül mesélik el az elfogadás és az elmúlás súlyos tapasztalását.

Kenyértörés

Textilgyár

A darab a szolidaritás és a háború viszonyát vizsgálja a ténoszi család történetén keresztül. Mi a helyes döntés, ha a szolidaritás erkölcsi parancsa ellentétbe kerül a túlélés parancsával? Elítélhető-e az, akinek saját és szűk közösségének boldogulása előbbre való, mint a bajba jutottért való kiállás? Hol van az a pillanat, amikor már nem helyes csöndben maradni, és hol van az a pillanat, amikor még csöndben kell maradni?

A Félhangosan egy intim térre komponált performansz, amely a kimondott és kimondatlan gondolatok határán mozog.

Ámokfutó idők

József Attila Színház

dráma

Arany-metszés

Móricz Zsigmond Színház

Arany János műveiből

Szeretettel meghívjuk az Art's Harmony Studio következő eseménysorozatára!
Induló kezdő tangó oktatás, lehet jönni párban, de egyedül is!

Milonga Del Angel - Május

Art's Harmony Studio

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!