
Molnár Tamás Artisjus, Fonogram és Petőfi Zenei Díjas énekes, dalszerző, az egykori Anti Fitness Club és JETLAG zenekarok alapítója több mint két évtizede van jelen a színpadon és szerzőként egyaránt. Szövegíróként dolgozott a legnépszerűbb hazai popelőadókkal, de földalatti zenekarokkal is. Játszott a legnagyobb televíziós showműsorokban éppúgy, mint a legmenőbb fesztiválokon. 2022-től szólóban áll színpadra két önálló albumaival, különleges közreműködéseivel valamint korábbi zenekaraiból ismert dalaival. Bár a nevéhez fűződő több mint 250 szerzeményt a legkülönbözőbb műfajokba öltöztette, mégis jól tetten érhető rajtuk a szerző olykor zavarbaejtően nyers és kitárulkozó, máskor sajátosan árnyalt lírikus stílusa.
200 éve, 1825. október 25-én született ifj. Johann Strauss, a keringőkirály.
A 200. születésnapot ünnepi koncerttel koronázzuk meg a Budapesti Strauss Zenekar társaságában, a RaM-Art Színház színháztermében.
Lengyel-Magyar koncert Wacław Felczak Alapítvány támogatásával
Marta Gidaszewska és Robert Łaguniak
Akusztikus koncert felnőtteknek
Vendég: Sebő Ferenc
Készüljön egyedülálló élményre a koncertterem várakozással teli légkörében, ahol a vonós hangszerek dallamai vezetik végig Morricone mesterműveinek érzelmein.
Földes László Hobo idén év elején ünnepelte 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán zenekarával országos turnéra indul, amely keretében egy közös ünneplésre hívja országszerte közönségét.
Zene: DJ PEET, DJ MEZRICZKY, az est folyamán fellép Németh Viki
18 megjelent lemez után először egész estés filmkoncertet forgattak a művésznővel. A „Csirbiri” koncerten a filmkoncert zenei anyagából hallható válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait.
A Kamarazenei csemege koncertsorozat 2017 óta mutatja be a kamarazene irodalom ritkábban hallható műveit, amelyet Onczay Zoltán, Artisjus-díjas csellóművész indított útjára. Zoltán a mannheimi kamarazenekar tagjaként Németországban is szervezett kamara koncerteket, sorozatokat.
LISZT ÉS KORA - XXIV. Liszt Fesztivál | Clara és Robert Schumann levélbeszélgetései, zenés irodalmi est
90 PERCES IDŐUTAZÁS A SLÁGEREK VILÁGÁBA
Készülj fel egy felejthetetlen estére, ahol a diszkó aranykorának legnagyobb slágerei kelnek életre három fantasztikus művész előadásában.
Műsor:
Niccolò Paganini: 24 Caprice
Műsor:
Arnold Schönberg: Verklarte Nacht Op.4.
Johannes Brahms: B-dúr szextett Op.18.
Ha egyetlen szóval kellene jellemezni Diana Krallt, az talán a szépség lehetne. Megjelenését, lemezeinek hangvételét és a zenéje által sugallt üzenetet egyaránt leírja.
A Sounds of Diversity olyan zenét mutat be, amely országhatárokon átnyúlva kapcsolja össze több nemzet kortárs művészeit. Tavasszal Ostravában és Katowicében került sor egy-egy koncertre, ősszel pedig a projekt Žilinában és Budapesten folytatódik.
Ezen az estén a zongoratrió-irodalom alapművei, Mozart, Mendelssohn és Schumann szerzeményei szólalnak meg három tehetséges művész előadásában. Korossy-Khayll Csongor Junior Prima díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatója, valamint alapító tagja és első hegedűse a Korossy Kvartettnek, amellyel a Bartók Világversenyen döntőbe jutott. Várallyay Kinga zongorista jelenleg ugyancsak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusza. A zenész családból származó Dolfin Balázs csellista tehetségét és elhivatottságát Junior Prima díjjal jutalmazták, de 2025-ben elnyerte a a Cziffra Fesztivál Tehetség díját is.
Festum omnium sanctorum – Mindenszentek ünnepe. Ünnepi előadásán az énekegyüttes szent zenével járul hozzá az ünnep elmélyülést hozó hangulatához.
Október 29-én ismét Gerendás Péter csodálatos dalait hallgathatják vendégeink a Csányi5-ben.
Egy páratlan életmű, amely meghatározó pillanatokkal írta be magát a magyar poptörténelembe. Csepregi Éva Korszakok című koncertje különleges zenei időutazásra hív: ritkán hallott dalokon és legendás Neoton-slágereken keresztül idézzük fel a legemlékezetesebb állomásokat a magyar pop egyik legnagyobb ikonjának eddigi pályafutásából az énekesnő személyes hangvételű tolmácsolása mellett.
Ekaterina Frolova
hegedű
Vesselin Stanev
zongora
2025. október 29.
19:00 óra
Gondoltad volna, hogy idén húsz éves a legendás koncertsorozat? Immár két évtizede, hogy Jamie Winchester és Hrutka Róbert szimfonikus zenekarral dolgozta fel dalait a Müpa színpadán a „Wood and Strings” koncert keretein belül.
A hazai világzenei szcéna egyik színfoltjának számító Los Orangutanes Día de los Muertos című műsora a mexikói halottak napjának mágikus világát idézi meg, ahol a zene és az életöröm összefonódik az emlékezéssel.
A Tokiói Filharmonikus Zenekar még soha nem járt a Müpában, izgalmas élményt ígér tehát Ázsia egyik legjelentősebb, több mint egy évszázados múlttal rendelkező együttesének bemutatkozása. 20. századi programjukat rendkívüli tudatossággal építették fel.
Csontig hatoló ritmusok, szellemes riffek és egy este, ahol a rock’n’roll találkozik a rémisztővel!
2025. október 31-én pénteken, 18 órától a Kispesti Obsitos Fúvószenekar születésnapi koncertjére kerül sor a KMO-ban.
A kétszeres aranylemezes zenekar legújabb, még sosem hallott előadása, mely során a Vivaldi 4 évszak crossover műsorban megismert kiváló hegedűművészt, Baranyi Zoltánt, a koncerten mint énekest hallhatja a nagyérdemű.
(Birta Miklós, Zana Zoltán, Fónay Tibor, Szendőfi Péter)
Közvetlenül a Covid előtt 2019 karácsonyán jelent meg az album Generation X címmel, amit aztán a járvány elsodort. Nagy öröm, hogy több éves csúszással, de bemutatásra kerülhet az album.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.