
India építészeti, művészeti, zenei és vallási kultúrája évezredek óta tartja lázban az emberiséget. A világ egyik bölcsőjének tartott országban a mesébe illő műemlékek és az arannyal ékesített márványpaloták tövében azonban ezerszámra húzódnak meg a szegények viskói.
Közreműködik:
Szebényi Ágnes múzeumpedagógus, színháztörténész, a Bajor Gizi Színészmúzeum munkatársa
A szorongástól az önbecsülésig
„Belső béke a viharos időkben – Mit tehetek a külső-belső nehézségeimmel?.”
a Klebelsberg héthez kapcsolódóan
Én három barátnőmmel vágtam neki saját szervezésben, az idő jó részében egy iráni lány volt a guide-unk, ami nagyon sokat hozzátett az utunkhoz. 19 nap alatt északról, a Kaszpi-tengertől a déli Perzsa-öböl szigetekig jártuk be az országot, érintve kevésbé ismert helyeket is. A végén megvalósult titkos vágyam is, egy iráni család vendégszeretetét, és a folyamatos traktát is élvezhettük egy estére, még iráni bor is jutott az asztalra.
„A hit hallásból van” – de mit jelent ez a rock and roll életformáló élményére nézve?A Gondolatkertészet.hu és az ISON közös programja.
Radnóti költészete ma is üzenetértékű. Csodálatos versei szólnak a kirekesztés és a gyűlölet ellen, a békevágyról és az élet szeretetéről. Az előadás során megszólalnak híres és kevésbé ismert versei is, napló- és levélrészletek, melyek közelebb hozzák személyiségét, dilemmáit. A szövegek hatását zenei betétek erősítik.
Irodalmi találkozások önmagammal - Juhász Anna (irodalmár) és Rácmolnár Lili (pszichológus) sorozata.
Dr. Simonovics Ildikó divattörténész előadása
Little Ears - Angol nyelvű zenés foglalkozás a legkisebbeknek Danny Bainnel
Szórakoztató és interaktív zenés program kisgyerekeknek és szüleiknek.
Festőművészek a Zsolnay családban és a Zsolnay gyárban
Előadó:
Hunyadi Ágnes idegenvezető
A 2025-ös évben több 200. évfordulót is ünnepelhetünk, mint Jókai születésnapját, a reformkort vagy az első Anna bált. Ezek és még sok más színes téma lesz hallható Katona Csaba előadásain.
Előadók: Laukó-Bíró Anna kineziolgus, Köles Klára kineziológus, családállító és Dr. Várheliy Gábor íriszdiagnoszta, életmód-tanácsadó, craniosacralis terapeuta (Napfényes Gyógyközpont)
Több részből álló, védjegyes baba-mama foglalkozás bábos mesékkel, mondókákkal, dalokkal.
Az AnaLog Módszer háttere és működése a konfliktusok, problémák hatékony megoldására.
A szegénység elnőiesedőben van. Szakértők régóta kongatják a vészharangot, miszerint a nőket nagyobb mértékben sújtja a szegénység, ami alacsonyabb fizetésekben, nyugdíjakban, társadalmi elszigeteltségben, lakhatási szegénységben is megnyilvánul.
NŐBIZALOM címmel 5 alkalmas önbizalom-növelő programsorozatot indítunk nők számára. A 1,5 órás előadások önmagukban is látogathatók, az ott elhangzottak az előző és következő alkalmak kontextusa nélkül is értelmezhetők, hasznosíthatók.
A közönségkedvenc kiállítás egy igazi mesevilágba kalauzol, a következő állomása pedig az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, ahol igazi kincsekkel találkozhatnak majd az érdeklődők.
Előadó: Dr. Bárdos Dóra egyetemi adjunktus
Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógia
A színészetet és a színpadot a mai napig halálosan komolyan veszi. Az életet nem annyira. A magyar színházi élet (és a szórakoztató műfaj) egyik legnagyobb alakja több mint ötven éve van a pályán. Szállóigévé vált mondatait („Szeretem a focit.” Gyúrunk, vazze?”) többen ismerik, mint ahányan el tudják sorolni a vármegyéket.
Számos műhelyfoglalkozás keretében avatott mesterektől sajátíthatjuk el a gyapjúfeldolgozás folyamatait (gyapjútisztítás, kártolás, farkasolás, fonás gyalogorsón és rokkán, nemezelés, szövés, ékszer készítés...). A műhelyfoglalkozások mellett kézműves portékák, alapanyagok vására vár minden érdeklődőt.
A programot 6 éves kortól ajánljuk.
A Molnár Bűvésziskola és a Wekerlei Kultúrház szervezésében idén jubileumi, ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Házi Bűvészverseny, még több izgalmas programmal, tanulási, fejlődési lehetőséggel, nemzetközi résztvevőkkel és minden eddiginél nagyobb kellék vásárral!
Izgalmas interaktív kiállítással várja a Szentmihályi Kulturális Központ
hétközben az óvodai, iskolai csoportokat, szombaton pedig a családokat.
6 éves korig ajánlott
Előadó: Juhász László
A háromórás workshop alatt már a karácsonyra kezdünk el készülni, hangolódni. Makramé angyalt és karácsonyi nyalókát készítünk, amely mindkettő nagyon jól mutat a fenyőfán, de remek ajándék is. Az angyal testének elkészítéséhez több színű fonallal is készülünk.
Téli kopogtató készítő workshop
Téli terméses kopogtató készítése örökzöldekből, hagyományos koszorúkötő technikával
Szalai Klára és Szabó Szabolcs zenetörténeti előadása
Régi nagy slágerek, sanzonok, kuplék – ahogy tetszik!
Nem számít, tudsz-e énekelni, elég, ha szeretsz. Szövegkönyveket, zenei kíséretet és jó társaságot biztosítunk. Az éneklés – örömforrás: miért ne innánk belőle? Vezetik: Erdélyi Attila és zenésztársai.
Száz liba egy sorba‘ címmel a Lóca Együttes családi koncertje, majd
Márton napi Táncház a Lóca Együttessel
45 perc koncert
30 perc táncház
A Macabre Cabaret
This performance is part of the GRUND15 Anniversary Festival.
Doors Open: 20:00 | Show starts: 21:30
On Site: Roll the dice action – roll and pay that price. Snake eyes? You’re in free!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.