Program


Révész Sándor koncert-Rock and Roll Közlegények
3

Révész Sándor koncert-Rock and Roll Közlegények

Révész Sándor újra turnézik
 több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. március 3. szombat, 19:00


Révész Sándor a Generál együttessel már tizennyolc évesen megélte első sikereit, a Piramissal pedig mai szemmel nézve szinte elképzelhetetlen népszerűségre tett szert, egy generáció életérzését fogalmazva meg a zene nyelvén. Szólópályáját nem is annyira a hosszú szünetek, mint inkább az utánuk létrehozott értékálló alkotások jellemzik. Három igényes és egyéni hangvételű albumot készített, 1985-ben, 1993-ban és 2003-ban.

Nagy érdeklődés várta 2013-as, jubileumi koncertsorozatot. A Révész 60 – Gyere még közelebb! Című turné tavaszi és őszi szakasza is remekre sikeredett, akadt helyszín, ahol már hetekkel korábban elfogyott minden jegy az előadásra. Az év végén pedig egymás után kétszer megtelt a MOM Kulturális Központ nézőtere.

2015 őszén Révész Sándor Rock and roll közlegények címmel indul turnézni, a veszprémi Bluesberry együttes két gitáros-énekesével, Horváth Ákossal és Nagy Gergővel. A Generál és Piramis slágerek mellett megszólalnak a szólóalbumok dalai, valamint vadonatúj szerzemények is. A repertoár igen, de a lényeg nem változott: az előadások most is meghitt atmoszférájúak lesznek, kiváló zenével és a megszokott, magas színvonalú, magával ragadó előadásmóddal – azaz Révész Sándor.

Ajánlatunk


A világhírű francia mágus, Eric Lee először Budapesten.

Ezt a darabot irodalmunk tényleges szereplői és azok sorsa ihlették. A részleteket azonban sokhelyütt a szerzők és a műfaj igényei alakították.

A Budafoki Dohnányi Zenekar jótékonysági koncertet ad a közel 30 éve működő Tüdőgyógyászatért Alapítvány javára, amely az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet támogatására jött létre. Az intézet az ország elismert tüdőgyógyászati centruma, elévülhetetlen érdemei vannak a légzőszervi betegségek megelőzésében, gyógyításában, valamint az ehhez köthető kutatásokban és oktatásban is. Az Alapítvány hozzájárul az intézetben zajló kiemelkedő szakmai munka minőségének támogatásához, valamint a munkahelyi környezet és feltételek fejlesztéséhez.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!