Program


A Fehérlófia

A Fehérlófia

A Fehérlófia az egyik legismertebb és egyben legarchaikusabb magyar népmese. Évszázadok óta adódik szájról szájra, hiszen olyan sok bölcsességet, tudást rögzít, ami koroktól függetlenül érdekes és érvényes mindenki számára.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. március 10. szombat, 16:00

Dobszay-Meskó Ilona, kortárs zeneszerzőnő és Tarr Ferenc, szövegíró ezért is döntött úgy, hogy ebből a csodálatos meséből modern hangzású zenejátékot készít. Céljuk egyrészt ezt az izgalmas történetet hitelesen, a mai ember számára is érdekes módon előadni, ugyanakkor céljuk az is, hogy a legfiatalabbak a darabot hallgatva kedvet kapjanak a klasszikus zene hallgatásához. Ebben bátorítja őket a zeneszerzőnő korábbi darabjának, a Jancsi és Juliska című zenejátékának sikere, mely CD-n is megjelent. És ebben segíti őket Lukácsházi Győző is, aki a műsor elején röviden megismerteti a közönséget a darabban szerepet játszó hangszerekkel illetve a koncert előadója is, a Ventoscala Szimfonikus Zenekarból alakult, nagyszerű művészekből álló Ventoscala Sinfonietta. A felnőtté váló, sok kalandot megjáró hős története reményeink szerint nemcsak a fejlődni akarás, a küzdés, az önfeláldozás értékeit mutatja majd be, hanem azt is, hogy a kortárs zenétől nem érdemes félni!

Házigazda: Lukácsházi Győző
Ventoscala Sinfonietta Zenekar

Ajánlatunk


Solymosi Tamás – Mirzoyan Albert – Prokofieva Irina – Jiří Kylián – Harald Lander KLASSZIKUS BRAVÚROK Négy egyfelvonásos balett három részben

„Rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak megváltozni. Mindig hagyni fogják, hogy az okosabb és erőszakosabb ember uralkodjon rajtuk. Aki mindent mer, annak lesz igaza! Aki felrúgja a szabályokat, az hozza majd a törvényeket, és aki a legtöbbet meri, annak az igaza lesz a legerősebb. És ráébredtem, hogy a hatalom mindig annak a kezébe kerül, aki hajlandó megragadni. Hogy csak merni kell. Ennyi az egész. És akkor elhatároztam, hogy én merni fogok.”

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!